2012. május 02., 07:322012. május 02., 07:32
A GfK Románia szerint ez megközelíti azt az összeget, amelyet az emberek a teljes 2011-es év során fényképezőgépre költöttek. A sörgyártók szövetségének elnöke, Vifor Verşescu a Gândul hírportálnak elmondta, a tavalyi, jóval rövidebb május elsejei munkaszüneten összesen 25 millió liter sör fogyott el az országban. A szórakozóhelyeken az elmúlt napokban megkétszereződött az eladott sör mennyisége az átlagos hétköznapokhoz képest.
A vonatkozó tanulmányok szerint továbbra is a sör a legkedveltebb szeszes ital Romániában. Tízből hat 18 évnél idősebb válaszadó nyilatkozott úgy, hogy baráti találkozók alkalmával sörözni szokott. A GfK felmérése szerint a sörfogyasztók fele étkezés közben hódol szenvedélyének. Az egy főre jutó átlagos sörfogyasztás 2011-ben 89 liter volt, ami visszaesést jelent a 2008-ban mért 100 literhez képest. 2009-ben szintén 89, 2010-ben pedig 88 liter volt az egy főre jutó fogyasztás.
Európai összehasonlításban a romániaiak 2010-ben a hetedik helyen végeztek az egy főre jutó elfogyasztott sörmennyiség tekintetében. Az első helyen a csehek állnak 114 literrel, a másodikon a németek 107-tel, a harmadikok pedig az osztrákok 105 literrel. A felmérések tanúsága szerint a Romániában értékesített sör mintegy 28 százaléka a vendéglőkben és a bárokban kel el. A fennmaradó 72 százalék szupermarketokban és egyéb kiskereskedelmi helyszíneken talál gazdára. Mindez az Ernst & Young felmérése szerint azt jelenti, hogy évente összesen 1,8 milliárd euró értékben adnak el sört Romániában.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.