
Fotó: Pixabay.com
Románia felkészült a fagyos időszakokra, a fölgáztározókban elegendő mennyiségű gáz van – igyekezett megnyugtatni a lakosságot Sebastian Burduja energiaügyi miniszter annak kapcsán, hogy az előrejelzések szerint jövő héttől beköszönt az igazi tél. Miközben számottevő mértékben csökkent a kontinensre irányuló orosz gázimport, a téli szezon kezdete óta folyamatosan csökken az európai piacokon a gáz ára.
2024. január 04., 19:052024. január 04., 19:05
„Jön a fagy, de mi készen állunk. Gáztározóink 82,93 százalékos szinten vannak, a különbség a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 176 millió köbméter. A tél eddigi alakulása alapján, de még zordabb körülmények között is, havonta legfeljebb 1-2 fagyos vagy hóviharos időszakkal, csak román gázzal fogjuk átvészelni a telet, abból, ami a tározókban van, és abból, amit kitermelünk (ma napi több mint 26 millió köbmétert termeltünk ki, a fogyasztás – ma – 40,6 millió köbméter)” – derült ki Sebastian Burduja Facebook-bejegyzéséből.
Az energiaügyi miniszter szerint
„És az energiarendszer mai helyzetében 5329 MW alacsony fogyasztás mellett villamosenergia-exportőrök voltunk” – tette hozzá. Burduja megjegyezte, hogy 2024-ben és az azt követő években további több ezer MW-os villamosenergia-termelő kapacitásokat helyeznek üzembe. Hozzátette, 2027-től a Neptun mélységi peremvidékről is érkezik a gáz, „ami Romániát Európa első számú termelőjévé teszi, és gyakorlatilag megduplázza a nemzeti földgáztermelést”.

Jelentős, több mint 40 milliárd eurós hatása lesz a Fekete-tenger Romániához tartozó kontinentális talapzatán található Neptun Deep földgázmező kitermelésének az ország gazdaságára – derült ki egy szakértői elemzésből.
„Mindezek a beruházások jobban fizetett munkahelyeket és alacsonyabb számlákat hoznak minden romániai számára. Ez tehát jó hír az év elején a romániai energiahelyzet számára. Már csak az van hátra, hogy ez egész évben így maradjon, a hazai fogyasztásra szánt energiával és jó energiával, hogy minden projektünket befejezzük” – zárta bejegyzését a miniszter.
A Gas Infrastructure Europe adatai szerint az EU-ban a gáztározók jelenleg 86,29 százalékos telítettségi állapotban vannak, és rekordmennyiség, 983,25 TWh van a tározókban. Romániában is nagyon jól állunk a gázkészletekkel, 82,93 százalékos telítettséggel, 28,08 TWh-val.
November óta, amikor a készletek közel voltak a maximális szintjükhöz,
Összehasonlításképpen: tavaly ugyanebben az időpontban, miután rendkívüli tárolási intézkedéseket is hoztak, az EU-ban 83,43 százalékban, Romániában pedig 79,35 százalékban voltak tele a tározók. 2022. január 3-án, mielőtt Oroszország megszállta volna Ukrajnát, és mielőtt az energiaválság elérte volna legsúlyosabb mértékét, az EU-ban 53,67 százalékos, Romániában pedig -52,56 százalékos szinten álltak a gáztározók.
Orosz gáz nélkül is alacsonyabbak az árak
Mindezt csökkenő orosz gázimport mellett: az ukrajnai háború előtt Oroszország évente 155 milliárd köbméter gázt exportált Európába. Ez 2022-re mintegy 60 milliárd köbméterre csökkent, 2023-ra pedig az előző évhez képest a felére, 28,3 milliárd köbméterre.
Az amszterdami TTF gáztőzsde adatai szerint, ahol az európai referenciaárakat meghatározzák, a februári szállításra szóló határidős ügyletek 30-31 euró/MWh-os szintet értek el, ami a 2022 januárja és a súlyos energiaválság kezdete előtti szint. 2023. október elején 37-38 euró/MWh volt az ár
Tavaly ugyanebben az időpontban 82 euró/MWh volt az ár.
A gyakorlatban az árak csaknem 90 százalékkal alacsonyabbak a 2022. augusztusában, az orosz invázió miatti energiaválság idején mért rekordmagas árakhoz képest, amelyek elérték a 300 euró/MWh-s szintet is.

Négymilliárd eurót pumpál az OMV és a Romgaz a Románia kontinentális talapzatán található lelőhely kiaknázásába, 2027-től kezdik a 100 milliárd köbméter földgáz felszínre hozatalát.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!