
Klaus Johannis elnök szerdán kijelentette, fenntartható idei állami költségvetést vár az új bukaresti kormánytól, amelynek több feltételt is szabott a büdzsé összeállításához.
2017. január 11., 18:092017. január 11., 18:09
Az elnök szerdán Sorin Grindeanu miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. A tárgyalást Johannis azért kezdeményezte, mert kiderült, hogy a román pénzügyminisztérium első becslései szerint tavaly 14 milliárd lejjel kevesebb bevétel valósult meg a tervezetthez képest – emlékeztet az MTI. Az új kormány bér- és nyugdíjemelést, valamint adócsökkentést is ígért a választási kampányban, ezért merültek fel kétségek a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatban.
Johannis közölte: a legfontosabb elvárása az, hogy az államháztartási hiány ne haladja meg a GDP 3 százalékát, a védelmi kiadásokra pedig 2 százalékot fordítsanak, Románia ugyanis ennyit vállalt nemzetközi katonai szövetségesei felé. Hozzátette: a kormánynak nem lesz könnyű feladata teljesíteni ezeket a feltételeket a már meghozott és kilátásba helyezett kiadásnövelő intézkedések mellett.
Romániában tavaly decemberben volt a parlamenti választás, az új kormányt január elején iktatták be. Az idei büdzsé várhatóan január végéig kerül a parlament elé.
Romániában éles politikai vita robbant ki a kormány és az ellenzék között a 2016-os költségvetésről, miután kiderült, hogy a tervezett bevételek elmaradtak a remélt szinttől. A kormányoldal parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben. Az elmúlt bő másfél évben Romániában több lépcsőben összesen öt százalékponttal csökkent az általános áfakulcs, és valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes áfát. Emellett a társadalombiztosítási járulékokat is csökkentették, miközben a pedagógusok és az orvosok bérét többször emelte a kabinet, akárcsak a nyugdíjakat. A román gazdaság a szakértők várakozásai szerint 5 százalék körül nőtt tavaly, az idén 3,7-4,1 százalékos GDP-bővüléssel számolnak.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!