Hirdetés

Jobb útra térünk: idén meghaladhatja a 100 kilométert az átadott sztrádaszakaszok és gyorsforgalmik hossza

A Maroskece–Aranyosgyéres-szakasz hamarosan elkészül, civil szakemberek szerint december 20. körül átadható •  Fotó: Facebook/Kodok Márton

A Maroskece–Aranyosgyéres-szakasz hamarosan elkészül, civil szakemberek szerint december 20. körül átadható

Fotó: Facebook/Kodok Márton

Csaknem 110 kilométernyi új autópálya- és gyorsforgalmiút-szakasszal gazdagodhat Románia 2023-ban. Ebből kevesebb mint 100 kilométer adható át a forgalomnak, de így is csaknem kétszer több, mint tavaly. Az idén várható teljesítmény az év eleji becslések mérsékelten optimista forgatókönyvét tükrözi, és nem áll messze a rekordévektől. De persze a legfőbb célok még nagyon távol vannak.

Páva Adorján

2023. november 14., 18:272023. november 14., 18:27

Az idei évre vonatkozó adatokat az Economica.net portál összesítette a hatóságok, az építők és az infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő civil szakemberek kijelentéseire alapozva.

Eszerint az észak-erdélyi sztráda már átadott Szilágynagyfalu–Berettyószéplak-szakasza (13,5 km) után még idén – jóval az eredeti határidő előtt – elkészül a Maroskece–Aranyosgyéres-aszfaltcsík is (15,7 km).

Hirdetés

Az autópályáknál maradva, a Bukarestet övező A0-ásból a jelenlegi állás szerint két szakasz is meglehet még 2023-ban: északon Corbeanca és Afumați között megépülhet 19 kilométer, de egyelőre csupán csaknem tízet adhatnak át belőle a forgalomnak. Délen 10 kilométer készülhet el, azzal együtt, hogy Sorin Grindeanu közlekedési miniszter néhány hete még 23-at látott megvalósíthatónak. Az Ecomomica által becsült csaknem 110 kilométerbe azonban innen csak tízet számoltak be.

A legnagyobb idei „szeletet” a Craiova–Pitești gyorsforgalmi út (DEx12) harmadik szakasza jelentheti, amely csaknem 32 kilométeres. Bár az építő megfeszített erőkkel dolgozik, és szerepel a gazdasági lap számításaiban is, itt azért még kérdéses, hogy valóban sikerül még idén befejezni. Közben szintén határidő előtt készülhet el a kivitelező a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi úttal (DEx11), mely 19 kilométer hosszú.

Az így összeadódó 109,25 kilométer több mint a duplája a tavalyi „termésnek”, amikor is a Nagyszeben–Pitești-sztrádán és a Craiova–Pitești-gyorsforgalmin összesen 53 km-nyi utat adtak át.

Ugyanakkor az idén várható teljesítmény az év eleji becslések mérsékelten optimista forgatókönyvét tükrözi.

Amint arról beszámoltunk, a közlekedési nagyberuházásokat figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület év elején azt közölte, hogy idén 78 kilométernyi új autópálya-szakasz átadása vehető biztosra; ugyanakkor „kis szerencsével és nagy munkakedvvel” akár 110,5 kilométer is összejöhet, de az örök optimisták az éves rekordnak számító 126 kilométerről is álmodhattak.

Az 1000 kilométeres határ átlépését (a meglévő autópályák és gyorsforgalmi utak összhossza) a török Nurol cég munkásai valósították meg az észak-erdélyi sztráda Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti 13,5 kilométeres szakaszának átadásával – jó néhány hónapos késéssel, de még idén, szeptemberben.

A 2023-ban várható teljesítmény egyébként nem áll messze a rekordévektől: 2012-ben 116,7, 2013-ban pedig 117,9 km sztrádát adtak át Romániában.

Azonban Sorin Grindeanu közlekedési miniszter még idén januárban igencsak merész kijelentést tett: szerinte lehetséges, hogy akár évi 150 kilométernyi autópálya is épüljön Romániában. Ugyanakkor szeptemberben azzal „növelte” a tétet, hogy szerinte 2024 végéig –azaz bő egy év alatt – 250 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át.

Mint ismeretes, a Pro Infrastruktúra Egyesület régóta kardoskodik az autópálya-építések mellett, melyek létfontosságúak a romániai utak biztonságossá tétele érdekében – ez az egyetlen mód, hogy jelentősen csökkenjen a halálos közúti balesetek száma, és Románia ne legyen európai éllovas e tekintetben. Közlésük szerint

ehhez összesen mintegy 3000 kilométernyi sztrádával, gyorsforgalmi vagy négysávos, modern biztonsági elemekkel ellátott új úttal kellene rendelkeznie Romániának, melyek nemcsak minden régiót, hanem valamennyi jelentősebb várost is összekötik, biztonságos közlekedést biztosítva a gépjárművezetőknek és utasaiknak.

Jelenleg alig több, mint 1000 kilométeres a sztrádák és gyorsforgalmik hossza. Romániában a rendszerváltás óta eltelt 33 évben csupán kevesebb mint 900 km-et építettek (117-et még a kommunizmusban), azaz évente átlagosan mintegy 27 kilométert. A kilencvenes évek teljesen kiestek, de szakemberek szerint még így is reálisan elvárható lett volna, hogy mára a jelenlegi biztonságos úthálózat duplájával, azaz legalább kétezer kilométer autópályával és gyorsforgalmival rendelkezzünk.

korábban írtuk

Török cég építheti meg az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszát
Török cég építheti meg az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszát

Késéssel ugyan, de végre sikerült kiválasztani a kivitelezőt, amely megépítheti a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszát.

korábban írtuk

A jelek szerint már idén tényleg teljes hosszában autópályán lehet majd Kolozsvár és Marosvásárhely között közlekedni
A jelek szerint már idén tényleg teljes hosszában autópályán lehet majd Kolozsvár és Marosvásárhely között közlekedni

Jó az esély arra, hogy még az év vége előtt teljessé váljon az autópálya-összeköttetés Kolozsvár és Marosvásárhely között, mivel minden bizonnyal elkészül az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasza.

korábban írtuk

Jövő április helyett tényleg elkészülhet még idén a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út (VIDEÓ)
Jövő április helyett tényleg elkészülhet még idén a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út (VIDEÓ)

Egyelőre tényleg úgy tűnik, hogy nem csupán kincstári optimizmus volt Sorin Grindeanu közlekedési miniszter kijelentése, miszerint még a jövő áprilisi határidő előtt, idén elkészülhet a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út.

korábban írtuk

Török vállalat nyerte a Nagyszeben-Fogaras sztrádaszakasz második szakaszának megépítésére kiírt versenytárgyalást
Török vállalat nyerte a Nagyszeben-Fogaras sztrádaszakasz második szakaszának megépítésére kiírt versenytárgyalást

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kedden kihirdette a Nagyszeben-Fogaras sztrádaszakasz 2. szakaszának megtervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalás győztesét – jelentette be a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.

korábban írtuk

Újabb „sztrádamúzeumok” épülhetnek, a pénz is elúszhat az észak-erdélyi autópályán
Újabb „sztrádamúzeumok” épülhetnek, a pénz is elúszhat az észak-erdélyi autópályán

Újabb résszel bővült az óvások miatt „levegőben lógó” szakaszok köre az észak-erdélyi autópályán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

„Összement” a rántott hús? A vendéglőkben is tetten érhető a zsugorinfláció

Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.

„Összement” a rántott hús? A vendéglőkben is tetten érhető a zsugorinfláció
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Benzinár‑rekord: újabb drágulás, egyes kutaknál megközelíti a 9,80 lejt

Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.

Benzinár‑rekord: újabb drágulás, egyes kutaknál megközelíti a 9,80 lejt
2026. szeptember 04., péntek

Égő román zöldenergia-forradalom: „megépítettük a motort, de a tankot elfelejtettük”

A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.

Égő román zöldenergia-forradalom: „megépítettük a motort, de a tankot elfelejtettük”
2026. szeptember 04., péntek

Velünk kukoricázik az időjárás, Románia és Magyarország is megszenvedi

A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.

Velünk kukoricázik az időjárás, Románia és Magyarország is megszenvedi
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Ha Önt is bosszantja, hogy más bankok automatáiból csak előre megszabott összeget vehet fel, ennek a hírnek örülni fog

Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k

Ha Önt is bosszantja, hogy más bankok automatáiból csak előre megszabott összeget vehet fel, ennek a hírnek örülni fog
2026. szeptember 04., péntek

Soha nem látott magasságokban a benzin ára, nincs 10 lejnél olcsóbb gázolaj a nagyobb töltőállomásláncoknál

Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.

Soha nem látott magasságokban a benzin ára, nincs 10 lejnél olcsóbb gázolaj a nagyobb töltőállomásláncoknál
2026. szeptember 03., csütörtök

Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt

Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.

Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt
Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt
2026. szeptember 03., csütörtök

Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Nem indul egyhamar újra a cernavodai atomerőmű

A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán

Nem indul egyhamar újra a cernavodai atomerőmű
2026. szeptember 02., szerda

Nőhetnek jövőre a villanyszámlák – ismerte el az energiaügyi minisztérium illetékese

Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.

Nőhetnek jövőre a villanyszámlák – ismerte el az energiaügyi minisztérium illetékese
2026. szeptember 01., kedd

Jól jönnek az étkezési utalványok, de sokan örülnének, ha nőne az értékük

A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.

Jól jönnek az étkezési utalványok, de sokan örülnének, ha nőne az értékük
Hirdetés
Hirdetés