
Magyarországon regisztrálták a legnagyobb növekedést a nemzetközi turistaérkezések számában a 2015-ös évről rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint, a nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül.
2016. január 06., 13:332016. január 06., 13:33
Mint a Magyar Turizmus (MT) Zrt. közleményéből kiderül: a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 2015 decemberi jelentése (World Tourism Barometer) szerint a világon 4,4 százalékkal, Európában 5,1 százalékkal, a kelet-közép-európai régióban 6,6 százalékkal, Magyarországon pedig 19,1 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma 2015 első háromnegyedévében; a turisták számának növekedését tekintve ezzel Magyarország került a dobogó legfelső fokára a legjelentősebb európai úti célok közül.
Az UNWTO TOP 50-es listáján szereplő európai országok közül a második legnagyobb növekedést (13,3 százalék) Szlovákiában mérték, a bronzérmes pedig Írország lett 12,8 százalékkal. Csehországban 8,5, Ausztriában 6,4, Lengyelországban pedig 5 százalékos bővülés volt a vizsgált időszakban a nemzetközi turistaérkezések számában. A nemzetközi turisztikai bevételek vonatkozásában is kimagasló teljesítményt, dollárban számítva több mint 7 százalékos növekedést ért el Magyarország.
Abszolút értékben a Magyarországra érkező többnapos látogatók száma 11 millió fő volt 2015 első háromnegyedévében, akik 95,6 milliárd forintot, forintban számítva 15,2 százalékkal többet költöttek a vizsgált időszakban. A közleményben az MT Zrt. hangsúlyozza: az Európát és az országot is sújtó nemzetközi, politikai és egyéb viharok ellenére jó esély van arra, hogy 2015-ben is új rekordot lehessen elkönyvelni Magyarországon.
A turizmus világtrendjei, valamint az utazási szokások és igények változása kifejezetten kedveznek a magyar turisztikai kínálatnak: a többszöri, rövid utazások trendje például a budapesti városlátogatásoknak, az európai demográfiai trendek pedig az egészségturizmusnak teremtenek jó lehetőségeket.
Eközben Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden szintén arról számolt be, hogy rekordközeli forgalmat értek el a magyarországi szállodák a tavalyi év első háromnegyedévében, jelentősen nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma, és a belföldi forgalom is élénkült.
Kitért arra, hogy Budapest a külföldiek körében rendkívül népszerű, turisztikailag a világ egyik leglátogatottabb városa. Ennek okai között említette a vonzó árak mellett a jó a légi összeköttetést, és azt, hogy a szállodai mellett az építészeti, a gasztronómiai és a kulturális kínálat is vonzó. A fővárosi szállodák 70 százalék fölötti kihasználtságot értek el tavaly január–októberben.
Niklai Ákos rámutatott: a külföldi forgalom tavaly október–novemberben egy-két százalékkal visszaesett, ami a vidéki szállodákat érintette súlyosabban. Ez részben az orosz vendégek elmaradásának, részben a párizsi merényletek hatásának következménye. Ennek ellenére a 2015-ös év rekordévnek tekinthető szép növekedéssel – jelezte.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!