
Felfelé módosította 0,1 százalékponttal az idei román gazdasági növekedést a pénzügyminisztérium alárendeltségébe tartozó előrejelzési bizottság – becslésük szerint a bővülés üteme 3,4 százalék lesz.
2015. szeptember 20., 17:182015. szeptember 20., 17:18
Korábbi jelentésében a testület 3,3 százalékos gazdasági növekedéssel számolt. A jövő évre vonatkozó előrejelzésében a változás jelentősebb, hiszen a bruttó hazai termék (GDP) 4,1 százalékos bővülésére számítanak a korábban jelzett 3,4 százalékhoz képest.
A jelentés a 2015 és 2019 közötti időszakra terjed ki. 2017-ben 4,2 százalékos gazdasági növekedésre számítanak a korábban közölt 3,7 százalékhoz képest, 2018-ban 4,5 százalékos növekedésre, ami 0,5 százalékponttal haladja meg a korábbi értéket, 2019-ben pedig 4,7 százalékos GDP-bővülést várnak. Ez utóbbiról most először készítettek becslést.
Az inflációs prognózison is módosítottak, a fogyasztói árindex várhatóan negatív tartományba kerül az idén. A bizottság 0,7 százalékos olcsóbbodásra számít a tavalyi évhez képest. Korábban 0,7 százalékos éves inflációra számítottak. A jövő évi inflációt is mérsékelte a testület, a fogyasztói árak 2016-ban 1,8 százalékkal nőnek a korábban jelzett 2,8 százalék helyett.
Mint ismeretes, a Román Nemzeti Bank (BNR) augusztus elején csökkentette inflációs előrejelzését, becslésük szerint is a fogyasztói árindex negatív tartományba kerül, és 0,3 százalékkal lesz alacsonyabb a tavalyi évhez képest. Az éves infláció ráta júniusban került először negatív tartományba, miután a kormány az élelmiszerekre, nem szeszes italokra és A közétkeztetésre is kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát az általános 24 százalékos kulcs helyett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!