2007. február 09., 00:002007. február 09., 00:00
Miközben 2005-ben 43,8 milliólejt, tavaly már 45,3 milliót szánt a kabineterre a célra, idén is megemelték akeretösszeget: 45,5 millió lejből az év végéigöszszesen 16 500 régi gépkocsi forgalombóltörténő kivonását támogatják.
Az autópark felújításátcélzó program lényege, hogy a 12 évesvagy annál idősebb gépkocsi tulajdonosa – csakismagánszemély, a program a cégekre nem érvényes– a környezetvédelmi minisztérium általakkreditált forgalmazócégnél jelentkezhetúj autóvásárlására. Ahasznált autót szintén előzetesen kijelöltroncstelepen kell leadni, és az ott kapott bizonylattal, arendszámtáblákkal, az autó törzskönyvévelés forgalmi engedélyével kell jelentkezni azon aközlekedési rendőrségi irodán, aholkorábban forgalomba íratta gépkocsiját. A3 ezer lejes támogatást levonják az újautó árából, s ezt utólagfolyósítják majd a cégnek akörnyezetvédelmi alapból.
Tavaly egyébként nagyonsok gyártó- és forgalmazócég különajánlattal, kedvezménnyel rukkolt elő azok számára,akik a program keretében vásároltak autót,így sok esetben még az állam általbiztosított 3 ezer lejnél is nagyobb kedvezménnyellehetett új autóhoz jutni. Ugyanakkor fennálltaz a lehetőség is, hogy a program keretében újgépkocsit vevőnek nem kellett készpénzbenkifizetnie a teljes összeget, hanem részletre isvásárolhatott, amit több éven keresztültörleszthet. Önrészt sem kellett minden esetbenfelmutatnia, főként az olcsóbb márkákatforgalmazó kereskedők megelégedtek az államáltal biztosított 3 ezer lejjel.
Ám a kormányprogramellenére, nagyon sok régi autó tulajdonosa nemtudja megengedni magának az új autót. Tavalycsupán 92 százalékos sikere volt a programnak:4,17 millió lej maradt meg a keretből, ami további1390 régi autó kivonásánakfinanszírozására lett volt elég. Aregisztrációs díj idei bevezetésétkövetően azonban a szakemberek arra számítanak,hogy egyre több vásárló dönt úgy,hogy új autót vesz a használt helyett.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.