Ismét népszerű lett az életbiztosítás

– Ha a nyelvújítás idején keletkezett alkusz szót használjuk, azonnal magunk elé képzeljük a hírekből-filmekből jól ismert tőzsdei nyüzsgést, az integető-telefonáló ügynökök hadát. Ön viszont nyugodtan ül az irodában, nem kapkodja a különböző készülékeket – mintha nem is bróker volna.

– Merthogy nem is vagyok bróker, ez ugyanis félreértés. Vagy jobban mondva helytelen szóhasználat, a bróker ugyanis nem egy ember, hanem egy cég. Maradjunk az alkusznál.

– Rendben, de mivel tudom, hogy nem ez a választott-tanult mestersége, kezdjük azzal, hogy kényszerből vagy kedvtelésből váltott a gépészmérnökségből biztosításra?

– Egyértelműen kényszerből. De tulajdonképpen a férjem kezdte: az 1990-es változások utáni gazdasági átszervezések következtében azt a vállalatot, ahol ő dolgozott, már 1991-ben szétszervezték. Fél évig nem igazán akadt semmi, illetve próbálkozott ő sok mindenfélének az eladásával, de istenigazából nem jött be egyik sem. Akkor találkozott egy ismerőssel, aki az első magánbiztosító, egy román–német cég ügynökeként dolgozott, és ajánlotta neki is, hogy próbálja meg. Úgy kezdte, hogy még mobiltelefonja sem volt, napi több óra járkálás és beszéd, sok-sok szövegelés. Az a cég csak életbiztosítással foglalkozott, ami a legnehezebben eladható, mivel nemcsak hogy 20-25-30 évre történik a biztosítás, de nagyon sokan úgy gondolják, hogy „velem úgysem fog semmi baj történni”. Arról nem is szólva, hogy akkor még újdonság volt a privátbiztosító.

– Fontos azt hangsúlyozni, hogy az említett cég csak életbiztosítással foglalkozott? Végeredményben nem mindegy?

– Dehogy mindegy. Úgy kell elképzelni, mint mondjuk a zöldség-gyümölcs boltot: hasonló termékekről van szó, de az alma az alma, a narancs az narancs, a banán pedig banán. Hiába akarjuk összekeverni, nem lehet. Úgy két esztendő múlva továbbfejlődött a cég: akkor már lakásbiztosítással is foglalkoztak. Ez további járkálást jelentett, nem volt ritka, hogy egy-egy helyre vissza kellett mennie, és „eredmény” mégsem lett, de szép lassan azért már haladt előre. Hogy naponta hány emberrel állt szóba, nehéz volna megmondani, de két év alatt kb. 150 ügyféllel sikerült biztosítást kötnie. Mostanra már odajutottunk, hogy nem járkálunk – ezért is ülök ilyen nyugodtan –, hanem hívnak bennünket. Valaki megkötötte például a biztosítást, elmondja a családban, barátoknak, ismerősöknek – s az emberek jelentkeznek.

– Mikor „társult” a férje mellé?

– Az én vállalatom ’97-ig „bírta”, engem nem építettek le, csak olyan átszervezés volt, ami semmi kilátást nem ígérő, felemás megoldást jelentett, úgyhogy inkább kiléptem. Közben ugyanis ’96-ban felfutott a zöldkártya-biztosítás, ami addig az állami biztosítónak volt a monopóliuma. Akkor jelentek meg a határhoz vezető úton a kis biztosítóbódék – és mindegyik meg tudott élni. Az emberek ugyanis kezdtek nekivágni a világnak: 1997 és 2000 között volt a zöldkártya „csúcsa”, kéthetes és egy hónapos időszakra kötöttek biztosítást. Nem volt ritka, hogy egy nap alatt mintegy 80 millió régi lejt is meg lehetett csinálni. És foglalkozni kezdtünk a CASCO-biztosítással is.

– Tehát amikor ’97-ben csatlakozott a férje vállalkozásához, akkor már nem kellett folyton járkálni és beszélni? Vagy mégis okozott némi csalódást?

– Már sok mindent tudtam az otthoni beszélgetésekből, és csalódást semmiképpen sem okozott ez a munka. Szeretek emberekkel dolgozni, s akkor már valóban többé-kevésbé önállósította magát a férjem, úgyhogy máris biztosítási szakfelügyelőként kezdtem a munkát. A dolgom elsősorban az volt, hogy ügynököket szerezzek és kiképezzek, vidékre mentem, régi nagy cégekhez jártam biztosítást kötni. Nagyon fontos, hogy a biztosításban soha nem volt feketemunka, mert ha bárkinek is eszébe jutott volna ilyesmi, az éppen az illetőre hatott volna negatívan. Akkor már foglalkoztunk mindennel, élet-, baleset-, lakás-, cégvagyon-biztosítással, CASCO-val és a kötelező gépjármű-biztosítással, az RCA-val. Mindketten ott dolgoztunk, a férjem munkakönyves ügynökként, én biztosítási felügyelőként. Sokat dolgoztunk, szépen kerestünk, az államnak befizetendő adó is jó nagy volt emiatt. 2001-ben gondoltuk, hogy alapítsunk céget, kifizetődőbb volna. 2005-ig otthon működtette a férjem, én még az anyavállalatnál maradtam, 2005-től lett meg a brókercégünk. Addigra már nagyon sokan sok mindent tudtak a biztosításról, az internetkapcsolat könnyített is a munkán, de még igényesebb lett az egész hozzáállás. Ma már érdeklődőbbek az emberek, világot láttak, gyerekeik, hozzátartozóik külföldön élnek-dolgoznak, nagyon megnézik, mi az, amit kapnak a befizetett pénzükért.

– Azzal, hogy úgymond kinyílt a világ, konkrétan milyen szemléletváltozásról lehet még beszélni, ha egyáltalán lehet?

– Hogyne lehetne. Például megint kezd „felvirágozni” az életbiztosítás, ugyanis a külföldi munkagyakorlat révén nyilvánvalóvá vált, hogy minden szép és jó mindaddig, amíg én, az ember, az egyén egészséges és munkaképes vagyok. De ha ne adj isten történik velem valami… Az RCA is kötelező lett, úgyhogy semmiképp sem panaszkodhatunk.

– Ha már kötelezőt említett, mi a helyzet azzal az ominózus 10, illetve 20 eurós, természeti csapások elleni kötelező biztosítással?

– Tulajdonképpen már 2008-ban megszületett, de mind halogatták a bevezetését, aztán a nagy nyári árvizek szükségessé tették: árvíz, földrengés és földcsuszamlás elleni biztosítás. Eredetileg arról volt szó, ha valakinek van is más, teljes körű biztosítása, ezt akkor is kötelezően meg kell kötnie, de rájöttek, hogy azért ezt így mégsem lehet. Arról nem is beszélve, hogy van olyan társaság, amely a kötelezőt nem is árulja, különbözőképpen állnak hozzá.

– A maguk cége hogy áll hozzá?

– Ennek is van története, mivel 2005-ben több cég megerősödött, és szükségessé vált, hogy ne csak egy biztosítót mutassanak be a kliensnek, hanem többet, és az ügyfél tudjon választani. Addig egy céget szolgáltunk, brókerként viszont nem a cégeket, hanem az ügyfelet szolgáljuk. Hogy a nagyságrendi különbséget lássa: az első vállalkozásunkban 200 lej (akkori pénzben 2 millió) volt az alaptőke, ebben a mostaniban 25 ezer lej. A pénzügyi adminisztrációba idővel tanultunk bele, de természetesen ilyen szempontból a könyvelőnk a „lelke” az egész vállalkozásnak. És hát a magunk urai vagyunk ugyan, de van a mindenható főnökségünk, a Biztosításokat Felügyelő Bizottság. Nagyon szigorúan ellenőriznek mindent, de a működési feltételeknek is meg kell felelni: legalább 3-nál több év a biztosítómunkában, az ügyvezetőnek pedig még több. A cégeknek, ügynököknek van azonosító számuk, kétkulacsosság ezzel eleve ki van zárva, két helyen nem dolgozhatunk, a cégeknél ki vannak függesztve ezek az azonosítók. De ezenkívül van még két azonosító számunk, az egyik az úgynevezett RBK – ez a cégé, a másik pedig egy személyi számhoz hasonló azonosító, ami igazolja, hogy személyi adatok tárolására jogosult/ak vagyok/vagyunk.

– Vajon nem élnek vissza a legkülönbözőbb helyen kért, sőt megkövetelt legszemélyesebb adatokkal?

– Bármilyen biztosítás megkötésénél sok adat fénymásolatát kell kérnünk és tárolnunk, a fénymásolatokra viszont rá kell pecsételnünk a mi adatkezelői számunkat, ezzel mintegy biztosítva az ügyfelet, hogy adatainak titkos kezeléséért én személyesen felelek. Mióta ez létezik, nem történt semmiféle visszaélés, igaz, addig sem volt ez jellemző a biztosításban. De manapság minden adattárolás könnyebb, hisz a 90-es évek elején még a nyugtákat, számlákat mind kézzel írtuk, az apróbb csalás így könnyebb volt. Az első nyugtára írtak egy nagyobb összeget, a második-harmadikra kevesebbet, a különbözet zsebbe ment. Mindnyájan hallottunk ilyesmiről, ma ez már teljesen kizárt. Nemcsak a technikai eszközök megléte miatt nem érdemes semmiféle sumákságra gondolni, hanem a felügyelő bizottság miatt sem. Ha a legkisebb gyanú árnyéka felmerülne, megvonják a működési engedélyt, mivel nem lehet az egész szakma hitelét veszélyeztetni egyvalaki miatt.

– Sokszor előfordul, hogy összetévesztik cégüket a részvények adásvételével foglalkozó tőzsdeügynökökkel?

– Persze. Megtörténik az is, hogy a különböző cégeket „keveri” valaki, hisz aránylag nagy a konkurencia. Itt, Nagyváradon van vagy 6-8 brókercég, de erősen terjeszkednek a bukarestiek is. Nem mondom, mehetnénk mi is Arad, Szilágy felé, de még ott nem tartunk. Van olyan brókercég, amely kárfelmérést is vállal, mi még ezzel nem foglalkozunk. Ahhoz sokkal nagyobb gépezetre volna szükség, úgynevezett komplex szervizelésre.

– Abból indultunk ki, hogy a mai munkájuk-életük valójában az 1990-es változás adta váltási lehetőséggel kezdődött. Azóta már van ilyen szakirányú felsőfokú képzés is?

– Az egyetemeken valóban létezik – a közgazdasági karon – pénzügyi és biztosítási szak. Az alapokat meg is lehet ott tanulni, de ennyi év után bátran állítom, hogy a gyakorlat a legfontosabb, a bizalmat egyébként sem a könyvekben, hanem az emberek tekintetében lehet megtalálni.