Hirdetés

Ismét belengette a progresszív adózást Ciolacu, váltig állítva, hogy jövőre nem lesznek adóemelések

•  Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Adóemeléssel járó adóreformot javasolt csütörtök reggeli nyilatkozatában Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Hangsúlyozta: 2024-ben nem lesznek adóemelések, de dönteni kell, hogy marad-e az egységes adókulcs, vagy visszatérnek a progresszív adózáshoz.

Krónika

2023. november 23., 11:582023. november 23., 11:58

Mint ismeretes, az elmúlt hetekben a bukaresti kormánykoalíció mindkét pártja azt hangoztatta, hogy a szeptemberben hozott megszorító intézkedéseket nem követik majd adóemelések, és Marcel Ciolacu ebben a szellemben kezdte csütörtök reggeli nyilatkozatát is. Emlékeztetett azonban arra is, hogy

Románia az országos helyreállítási tervben vállalta, hogy adóreformot hajt végre.

Hirdetés

A kormányfő véleménye szerint ezt kétféleképpen lehet megvalósítani: megtartják az egységes adókulcsot, de az legyen 16 százalék a jelenlegi 10 százalékkal szemben, vagy elmozdulnak a progresszív adózás irányába. Mint mondta, a maga részéről egyiket sem utasítja el. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a 19 százalékos áfa nem fog emelkedni.

A miniszterelnök semmiféle támpontot nem adott arra, hogy mikortól vezetnék be az új adózási szabályokat, és arra sem tért ki, hogyan nézne ki a progresszív adórendszer.

Ciolacu javaslata az MTI szerint vélhetően tovább szítja az ellentéteket a koalícióban, köztudott ugyanis, hogy a kisebbik kormánypárt, a PNL határozottan ellenzi a progresszív adórendszerhez való visszatérést.

Mint ismeretes, jelenleg egykulcsos adórendszer van Romániában. A standard adókulcs 10 százalék, azonban az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók, a bruttó 10 ezer lejnél kevesebbet kereső informatikusok és a kutatók fel vannak mentve a személyi jövedelemadó fizetése alól.

Független pénzügyi elemzők hosszú ideje állítják, hogy a román államháztartás fenntarthatóvá tétele elképzelhetetlen adóemelés nélkül.

korábban írtuk

Ciolacu lassan mondja, hogy mindenki értse: nem lesz adóemelés 2024-ben
Ciolacu lassan mondja, hogy mindenki értse: nem lesz adóemelés 2024-ben

A kormány nem fogja emelni az adókat és illetékeket 2024-ben, a minimálbérről pedig a szociális partnerekkel egyetértésben döntenek majd – mondta Marcel Ciolacu kormányfő a háromoldalú érdekegyeztető tanács keddi ülésén.

korábban írtuk

Jegybanki figyelmeztetés: a lakosság fizeti meg a januártól érvénybe lépő adóügyi intézkedések árát
Jegybanki figyelmeztetés: a lakosság fizeti meg a januártól érvénybe lépő adóügyi intézkedések árát

Bár a bukaresti kormány váltig cáfolja, hogy a polgárokat negatívan érintenék a 2024. január elsejétől életbe lépő adóügyi intézkedések, a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentésében megkongatta a vészharangot: az új adók növelni fogják az inflációt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 20., hétfő

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében

Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében
2026. július 20., hétfő

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram

A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram
2026. július 19., vasárnap

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó

Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó
Hirdetés
2026. július 18., szombat

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók

Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók
2026. július 18., szombat

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint

Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint
2026. július 17., péntek

Brüsszel felvillanyoz minket gigantikus elektrifikációs tervével

Brüsszel beindította a rakétákat: az Európai Bizottság pénteken bemutatta monumentális elektrifikációs cselekvési tervét, amely a világ első, árammal hajtott kontinensévé tenné Európát. A tét hatalmas: évi 260 milliárd eurós megtakarítás.

Brüsszel felvillanyoz minket gigantikus elektrifikációs tervével
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Dupla pofon a kutakon: ismét kilőhet az üzemanyagár

Ismét drasztikus üzemanyagár-növekedést idézhet elő Romániában a közel-keleti feszültségek eszkalálódása és a kőolaj világpiaci drágulása, illetve az amerikai dollár lejjel szembeni erősödése, mindezek együttes hatása.

Dupla pofon a kutakon: ismét kilőhet az üzemanyagár
2026. július 16., csütörtök

Európa legnagyobb energiatároló létesítményén ügyködnek a románok és a szerbek

Az energia ma már biztonsági, gazdasági versenyképességi és életszínvonalbeli kérdés is, a magas energiaárak pedig rontják a vállalatok versenyképességét, visszafogják a beruházásokat, és a lakosságot is terhelik – jelentette ki Ilie Bolojan.

Európa legnagyobb energiatároló létesítményén ügyködnek a románok és a szerbek
2026. július 16., csütörtök

Történelmi csúcs után szakadékba fut Európa, Románia már most nagy bajban van

Az Európai Unió a maga 450,6 millió fős népességével történelmi demográfiai csúcspontjához közelít, ám lakosainak száma a következő évtizedekben csökkenni fog – derül ki egy friss jelentésből.

Történelmi csúcs után szakadékba fut Európa, Románia már most nagy bajban van
Hirdetés
Hirdetés