
Fotó: Bnr.ro
Bár a bukaresti kormány váltig cáfolja, hogy a polgárokat negatívan érintenék a 2024. január elsejétől életbe lépő adóügyi intézkedések, a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentésében megkongatta a vészharangot: az adóügyi intézkedések növelni fogják az inflációt, vagyis a büdzséfoltozás árát a lakosság fizeti meg a magasabb árak révén. A jegybank ugyanakkor bizonytalanságokra és az inflációs kilátásokat érintő jelentős kockázatokra is ráirányítja a figyelmet.
2023. november 09., 17:422023. november 09., 17:42
A bukaresti központi pénzintézet november 8-ai ülésén felülvizsgálta és jóváhagyta az inflációs jelentés 2023. novemberi kiadását, amely a legfrissebb rendelkezésre álló adatokat és információkat tartalmazza. „Az aktualizált előrejelzés újra megerősíti az éves inflációs ráta további csökkenésének kilátását a következő két évben, bár 2024 első felében a korábban előre jelzettnél magasabb pályán, de a következő negyedévekben már alacsonyabb szinten. Így az éves inflációs ráta a jövő év elején – az adóemelések és az új adók, illetékek hatására – várhatóan emelkedik, a következő negyedévekben fokozatosan csökken, majd 2025-ben felgyorsul a zsugorodás, és az előrejelzési horizont végén a céltartományba esik” – fogalmaz friss jelentésében a BNR.
„Ugyanakkor továbbra is jelentős bizonytalanságok és kockázatok kapcsolódnak a költségvetési politika jövőbeli alakításához is, tekintettel a költségvetési kiadások 2023-as korlátozására irányuló közelmúltbeli lépésekre és a korrekciós csomagnak a következő években történő lehetséges bővítésére, valamint a nyugdíjakra és bérekre vonatkozó új jogszabályok lehetséges hatásaira és a közalkalmazottak esetleges további béremelésére” – figyelmeztet a jegybank.
– mutatnak rá. „Ugyanakkor az európai uniós források felhasználása – különösen az EU Next Generation programja keretében – szigorú célok és mérföldkövek teljesítéséhez kötött. Ez azonban létfontosságú a szükséges strukturális reformok megvalósításához, beleértve az energetikai átmenetet, de ahhoz is, hogy legalább részben ellensúlyozni lehessen a kínálati oldali sokkok zsugorító hatását, amelyet a nemzetközi gazdasági és pénzügyi feltételek szigorodása is felerősít” – szögezi le a nemzeti bank jelentése.
Mint ismeretes, a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését is felfelé módosította a legutóbbi prognózisában, amelyben 2023 végére 7,5 százalékos, 2024-re 4,4 százalékos éves pénzromlással számol. A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint az inflációs ráta 2024 végére 7 százalékról 4 százalékra csökken, de továbbra is a Román Nemzeti Bank által kitűzött cél felett marad.

Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedésekről szóló törvényt – közölte a bukaresti elnöki hivatal.

A kormány egy sor intézkedést készül jóváhagyni a költségvetési kiadások csökkentésére, hogy év végéig tartani tudja a hiánycélt – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni.
Ahogy az várható volt, a jövedéki adó újabb csökkentése nyomán kedden literenként 17 banival csökkent a standard gázolaj ára a piacvezető Petromnál – akárcsak az OMV-nél –, és egyes versenytársak már a reggeli órákban hasonló árcsökkentést alkalmaztak.
Az év első hét hónapjában a kamatkiadások meghaladták a 40 milliárd lejt, ami az egyik ára az elmúlt években felhalmozott költségvetési egyensúlyzavaroknak – vont mérleget hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
2026. augusztus 31., hétfő az utolsó nap, amikor még teljesíthetők az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt mérföldkövek és célok. Eddig, négy lezárt kifizetési kérelem nyomán, Románia nettó összegben körülbelül 13 milliárd eurót kapott.
Az államháztartás hiánya 48,08 milliárd lej volt 2026 első hét hónapjában, 28,36 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban (76,44 milliárd lej); nominálisan 37 százalékkal csökkent a deficit – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
szóljon hozzá!