
Marcel Ciolacu a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselőit tömörítő testület keddi ülésén
Fotó: Gov.ro
A kormány nem fogja emelni az adókat és illetékeket 2024-ben, a minimálbérről pedig a szociális partnerekkel egyetértésben döntenek majd – mondta Marcel Ciolacu kormányfő a háromoldalú érdekegyeztető tanács keddi ülésén.
2023. november 21., 16:232023. november 21., 16:23
2023. november 21., 16:352023. november 21., 16:35
A szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök elmondta, most készítik elő a jövő évi költségvetést, amelyről konzultálni fognak a szociális partnerekkel. „Szeretnék nagyon egyértelmű lenni: 2024-ben nem fogunk adót emelni, és nem fogunk a romániaiakat és az üzleti környezetet új adókkal terhelni” – biztosította a miniszterelnök a kormány közleménye szerint a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselőit.
Az intézkedések közé tartozik az Országos Adóhatóság (ANAF) és a Vámhatóság menedzsmentjének javítása is – szögezte le Ciolacu. „Kormányzati szinten mindent megteszünk annak érdekében, hogy a 2024-es évet elfogadott költségvetéssel kezdjük, hogy az üzleti környezet számára megteremtsük a szükséges kiszámíthatóságot” – idézi Ciolacut a közlemény. A miniszterelnök hozzátette, kormánya folytatja a megbeszéléseket a minimálbérről a háromoldalú érdekegyeztető tanáccsal, és csak a közös nevezőre jutást követően hoz döntést az ügyben.
Bogdan Hossu a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselőit tömörítő testület keddi ülése után úgy nyilatkozott, hogy a háromoldalú érdekegyeztető tanács a december eleji ülésén tárgyal majd a jövő évi országos minimálbér összegéről. Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke a sajtónak elmondta, a minimálbér összegéről a keddi tanácskozáson nem esett szó, csak arról volt vita, hogy mikor kellene 2024-ben újra növelni.
Kérdésre válaszolva elmondta, a szakszervezeteknek jelenleg nincs javaslatuk a minimálbér új összegére. Emlékeztetett arra, hogy az európai minimálbérre vonatkozó uniós direktíva szerint az összegnek Romániában el kellene érnie a 3750 lejt. Hozzátette: a szakszervezetek nyitottak a miniszterelnöknek arra a javaslatára, hogy jövőre csökkentsék a munka adóterhét, különösen a minimálbérért dolgozók esetében.
Hossu beszámolója szerint az érdekegyeztető tanács keddi ülésén az új közalkalmazotti bértörvényről nem esett szó, de a korábbi üléseken elhangzott, hogy a jogszabályt jövő év március-áprilisában véglegesítené a kormány. Emlékeztetett arra, hogy a választások miatt a törvény amúgy is csak 2025 januárjától léphet legkorábban hatályba. Hozzátette, a korábbi üléseken elhangzott az is, hogy a nyáron sztrájkoló tanárokkal kötött egyezségnek megfelelően a kormánynak valamilyen formában rendeznie kell január elsejétől a pedagógusok bérét.

Dan Vîlceanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője közölte: azért írta alá az alkotmánybírósághoz benyújtott beadványt a kormány deficitcsökkentő törvénytervezetével kapcsolatban, mert a jogszabályjavaslatot alkotmányellenesnek tartja.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!