Hirdetés

Ingatlannal fizethetnek az adósok Sepsiszentgyörgyön

Átveheti a város azoknak a magán- vagy jogi személyeknek az ingatlanát, akik adóhátralékot halmoztak fel – döntött legutóbbi ülésén Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Sztakics Éva alpolgármester lapunknak elmondta, egy kerethatározatot fogadtak el, ez lehetőséget teremt arra, hogy az adósság fejében átvegyék az ingatlant, de minden esetet külön bírálnak el.

Bíró Blanka

2017. január 16., 17:182017. január 16., 17:18

2017. január 16., 17:372017. január 16., 17:37

Csak azokat az épületeket vagy telkeket veszik át, amelyek valóban érdeklik a várost, szükségük van rá, a határozat nem jelenti azt, hogy minden adósságot ki lehet majd váltani ingatlannal. Az egyeztetésekre létrehoztak egy bizottságot, amely két tanácstagból és három szakértőből, jogászból, illetve közgazdászból áll, a bizottság tárgyal az eladósodott tulajdonossal, és ha sikerül megállapodni, akkor a külön tanácshatározatban rögzítik, hogy az adósságért átveszik az ingatlant.

Sztakics Éva ugyanakkor leszögezte, a keret-tanácshatározatot az adótörvénykönyv alapján dolgozták ki, tehát teljesen törvényes. Az első ilyen egyedi tervezet valószínű már a január végi rendes tanácsülésen napirendre kerül. Az alpolgármester szerint szükségük van egy telekre az Őrkő negyedben, hogy pályázni tudjanak a romák által lakott övezet rendezésére, de a tulajdonos céggel a törvény értelmében addig nem tudnak üzletelni, amíg nem törlesztette a felhalmozott adósságait. „A cégnek nincs pénze, hogy fizesse az adóhátralékot, a városnak pedig szüksége van a telekre. A tanácshatározat lehetőséget teremt arra, hogy ezt megoldjuk” – részletezte az alpolgármester.

Felvetésünkre nem tartotta kizártnak, hogy ez a módszer a kultúrpalota esetében is alkalmazható. Mint ismeretes, a már egyre romosabb kultúrpalota gyakorlatilag gazdátlan, mert nem tudják eldönteni, hogy ki a jogutódja a kommunizmusban működő szakszervezetnek. A létesítményt nem tudják működtetni, mert 1,3 millió lejes adóhátraléka van a város felé, azonkívül a víz-, gáz-, és áramszolgáltatónak is tartoznak. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés