Hirdetés

Idén várhatóan lassulni fog a gazdasági növekedés

Akár 2 százalékkal is növekedhetett Románia gazdasága 2011-ben – derült ki az X-Trade Brokers gazdasági elemző cég friss felméréséből.

Kőrössy Andrea

2012. január 24., 09:062012. január 24., 09:06

Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) közleménye szerint a végleges adatokat február 15-én fogják nyilvánosságra hozni, az előzetes becslések szerint azonban 2-2,2 százalékos emelkedést jegyeztek az elmúlt év során, ez pedig jelentősen meghaladja az Európai Unió 1,6 százalékos átlagos növekedését, megközelítve Németország 3 százalékos értékét. A szakemberek szerint a pozitív irányú fejlődés elsősorban az ipari termelés erősödésének, valamint a sikeres mezőgazdasági évnek köszönhető.

Vissza kell nyerni a bizalmat

Az elemzők ugyanakkor hangsúlyozták: 2012-ben a gazdasági növekedés lelassulására lehet számítani, így az ország GDP-je várhatóan 1,4 százalékkal fog emelkedni, ha az Európai Uniónak sikerül elkerülnie, hogy a pénzügyi piacokon fennálló bizonytalanság a reálgazdaságra is kihasson. A szakemberek úgy vélik, hogy a román ipar fejlődése nagyban függ az exporttól, amely csak abban az esetben tud javulni, ha az Uniónak sikerül kidolgoznia egy, a gazdasági válság hatásait enyhítő stratégiát, visszanyerve így a befektetők, a nagyobb vállalatok és a fogyasztók bizalmát. Emellett az EU által támogatott projektek szempontjából nagy szerepet játszanak a pénzintézetek is, mind az állami, mind a magánszektor esetében.

„Mindenképpen stabilizálni kell a nemzetközi pénzügyi piacokat, hogy a központi bankoknak elegendő motivációjuk és erőforrásuk legyen a kelet-európai fiókok ellátására. Ha például Görögország valóban fizetésképtelenné válik, a piaci pánik miatt Olaszországot és Spanyolországot is hasonló veszély fenyegeti majd, ez pedig a teljes eurózónát érinteni fogja. Ennek következtében a romániai növekedés is jelentősen lelassulna. Szerbiához, Horvátországhoz és Bulgáriához hasonlóan egyébként a legnagyobb veszélyt Románia számára is a rendelkezésre álló tőke csökkenésének lehetősége jelenti” – magyarázta Victor Safta, az X-Trade Brokers romániai kirendeltségének vezérigazgatója. Mint mondta, ebben az esetben a fogyasztást a nettó átlagjövedelem emelésével lehetne támogatni, ha pedig az inflációt sikerül 3-3,5 százalékos szinten tartani, jelentősen növekedhetne 2012-ben a reálbér.

Amint arról korábban beszámoltunk, 2011 novemberében 1491 lejes nettó átlagjövedelmet jegyzett az INS, ez 2,3 százalékkal, vagyis 34 lejjel volt több, mint októberben, és 8,3 százalékkal magasabb 2010 azonos időszakával összehasonlítva.

Nehéz év vár a mezőgazdaságra

A mezőgazdaság ugyanakkor szintén negatívan érintheti idén a GDP növekedését a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt, ezzel szemben az infrastrukturális beruházások fellendülésére lehet majd számítani. „Úgy tűnik, hogy az eurózóna várható recessziója mellett az Osztrák Nemzeti Bank a hitelkorlátozások bevezetésére kötelezné a Közép-Kelet-Európában működő leányvállalatait. A lej minden bizonnyal 2012-ben is viszonylagos stabilitással fog rendelkezni – ha sikerül visszanyerni a nemzetközi pénzügyi piacok bizalmát, a lej/euró árfolyama akár 4,25 alá is eshet. A nyugati pénzintézetek egyébként máris elkezdték a kockázatok csökkentéséhez szükséges folyamatok bevezetését, hogy eleget tehessenek az Európai Bankhatóság (EBA) előírásainak” – fejtette ki Victor Safta.

A Lengyelországban 2002-ben megalapított X-Trade Brokers jelenleg Európa, Ázsia és Közép-Amerika 19 országában van jelen. A Romániában 2009 óta működő vállalat az Országos Tőkepiac-felügyeleti Bizottság (CNVM) engedélyével végzi pénzügyi tevékenységeit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés