
Fotó: Pro Infrastruktúra Egyesület
Bár az észak-erdélyi autópálya kapcsán már az is jó hírnek számít, hogy az év elején – immár sokadszorra – ismét kiírták a közbeszerzési eljárást a Bihar megyei Berettyószéplak–Bisztraterebes-szakasz kivitelezésére, sok örömünk idén sem lesz az autópályából – derül ki egy elemzésből.
2023. január 10., 10:232023. január 10., 10:23
2023. január 10., 10:432023. január 10., 10:43
Ennek a szakasznak az elkészültére ugyanis még évekig kell várni, az egyetlen olyan szakasz pedig, amely idén elkészül, nem sokat könnyít a térség forgalmán.
Ez a Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti, 13 és fél kilométeres szakasz, amely Bihar és Szilágy megyét köti össze.
A kivitelező, a török Nurol már a munkálatok 70 százalékával elkészült, és tartja a határidőket, így várhatóan idén át is adhatják az általa épített szakaszt.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) ismét versenytárgyalást hirdetett az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26,36 kilométeres szakaszának a megépítésére, március 15-ig várják az ajánlatokat.
Nagyvárad felé a már említett Berettyószéplak–Bisztraterebes-szakasz következik, amely esetében idén március 15-ig nyújthatják be a jelentkezésüket az érdekelt cégek. A pályázatok elbírálása után a győztesnek 24 hónapja lesz arra, hogy befejezze az amerikai Bechtel által elkezdett, majd félbehagyott szakaszt.
Vagyis legfeljebb 2025 végére válik járhatóvá a sztráda ezen szakasza, és a remények szerint folytatása, a Bisztraterebes és Bihar község közötti rész is elkészülhet akkorra.
Ez a rész negatív rekordot dönthet – a pályázati eljárás ugyanis hosszabb ideig húzódhat, mint maguk a tervezett kivitelezési munkálatok.
A közbeszerzési eljárást már három éve kiírta az országos közútkezelő, ám a mai napig sem hirdetett győztest.
Ha pedig ez megtörténik, még mindig rengeteget kell várni az elkészültére: a kivitelezésre ugyanis négy évet irányoztak elő, amiből egy év a tervezés, három pedig a konkrét építés.
Ha ezeket tényleg sikerül befejezni, az nagyot lendít az észak-erdélyi és -partiumi régió forgalmán, ugyanis akkor megszakítás nélkül lehet majd autópályán haladni Marosvásárhelytől Kolozsváron át Zilahig.
Mint ismert, a Borstól Brassóig futó észak-erdélyi autópálya kivitelezési munkálatait pályáztatás nélkül ítélték oda az amerikai Bechtel cégnek a 2000-es évek elején, amit sokan a román NATO-csatlakozás „árának” minősítenek.
A Bechtel azonban a Gyalu és Aranyosgyéres közötti, Kolozsvárt elkerülő szakasz megépítése után távozott, azóta pedig szakaszokra bontva próbálja Románia megépíttetni a sztrádát, ám számos szakasz esetében már többször is fel kellett bontani a szerződést a kijelölt győztessel, és új pályázatot kellett kiírni.
Az eredeti tervek szerint a teljes sztrádának már 2012-re el kellett volna készülnie.

Immár hagyománynak számít, hogy az év első napjaiban a romániai közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület prognózissal rukkol elő.
Rendszerszintűvé vált az energiaszegénység Romániában Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke szerint.
A Romániai Bankok Szövetsége (ARB) nyilvánosan felszólította a Versenytanácsot, hogy adjon konkrét magyarázatot arra vonatkozóan, hogyan állapították meg a ROBOR-manipuláció miatt szankcionált tíz bank bűnösségét.
Az ANAF csalásellenes ellenőrei adóügyi szabálysértéseket tártak fel a valutaváltóknál országos szinten végrehajtott kísérleti ellenőrzési projekt keretében vizsgált gazdasági szereplők több mint 85 százalékánál – közölte pénteken az adóhatóság.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Miközben ma egy álláshelyre kétszer annyi jelentkező jut, mint tavaly, az álláshirdetések száma harmadával csökkent – a Bestjobs szakértői szerint így lehet összefoglalni a 2026-os munkaerőpiacot.
Rekordot döntött a romániai polgárok által a bankokban tartott pénz összege – közölte az Economica.net.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön közzétette bejegyzésben.
Miközben a régi, ügyvivő kormány jelentős béremelést ígér a pályakezdő pedagógusoknak, az új közalkalmazotti bértörvény, azon belül a tanárfizetések tervezete komoly feszültségeket szül a tanügyben.
A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.
szóljon hozzá!