Hirdetés

Hosszú idő után nőtt az alapkamat

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Huszonöt bázisponttal, 2 százalékra emelte hétfőn a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa az irányadó kamatot.

Bálint Eszter

2018. január 08., 17:512018. január 08., 17:51

2018. január 08., 17:532018. január 08., 17:53

 Mint ismeretes, az alapkamat 2015 májusa óta változatlanul 1,75 százalékon állt, ami történelmi mélypontnak számított. A jegybank közlése szerint a tartalékráta változatlan maradt, így mind a lej, mind a valuta esetében 8 százalék a kötelező tartalékráta.

Az alapkamat 0,25 százalékpontos emelésére számítottak az elemzők, viszont arra nem, hogy már az év első ülésén meghozza ezt a döntést a jegybank igazgatótanácsa.

Hirdetés

Mint Dragoș Cabat gazdasági szakember a hétfői döntést követően a Medaiafax hírügynökségnek elmondta, előre látszott, hogy az infláció nőni fog, miközben a lej veszíti értékét, a gazdaság pedig saját potenciálját meghaladó mértékben nő. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az alapkamat emelése az infláció eredménye, és nem fog további pénzhíguláshoz vezetni.

A várható hatások kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy az elkövetkező időszakban nőni fog a bankhitelek kamatja, egy hónap után aztán pedig a pénzintézetek emelni fogják a letétek kamatját is. Mindez oda vezethet, hogy felfelé ível az irányadó bankközi kamatláb, a ROBOR is. Kijelentését viszont cáfolta délutáni sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu jegybankelnök, aki szerint

a ROBOR kapcsán meglepetésre kell készülni, és egyáltalán nem kizárt, hogy 2 százalék alá fog süllyedni.

Amint arról korábbam beszámoltunk, az éves infláció a tavalyi utolsó negyedévben a várt ütem fölött nőtt, és novemberben négyéves csúcsra, 3,23 százalékra emelkedett. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés