2011. március 23., 09:522011. március 23., 09:52
Gheorghe Frăţică, a Román Vasúti Társaság (CFR) alkalmazottainak érdekvédelmét ellátó szakszervezet vezetője tegnap bejelentette, egyelőre lemondtak a mára meghirdetett általános sztrájkról, és arra várnak, hogy megkezdhessék a tárgyalásokat az állami társasággal a kollektív munkaszerződés meghosszabbításáról. Mint ismeretes, a vasutasszakszervezetek március 16-án rendeztek kétórás figyelmeztető sztrájkot – ez idő alatt nagyvonalakban országszerte megbénult a vasúti forgalom –, nem értenek egyet ugyanis a vállalatnál esedékes elbocsátással és a bérek esetleges csökkentésével. „Egyelőre letettünk a munkabeszüntetésről, de arra várunk, hogy az államvasutak vezetőségével tárgyalóasztalhoz ülhessünk a kollektív munkaszerződés tárgyában” – jelentette ki Gheorghe Frăţică. Csakhogy a január 31-én hatályát vesztett kollektív munkaszerződés meghosszabbítása kemény diónak ígérkezik, legalábbis erre enged következtetni a közlekedési miniszter tegnapi nyilatkozata. Anca Boagiu azzal vádolta meg a vasutasszakszervezeteket, hogy nem az ágazat fejlődését tekintik első számú céljuknak, majd hozzátette: a kollektív munkaszerződések tekintetében valamikor a „közeljövőben” fognak megállapodni. „A szakszervezeteknek 2007–2008-ban kellett volna sztrájkot hirdetniük, amikor az állami vasúttársaságot alkotó három vállalat költségvetését nem fogadta el a kormány, és az adósságok tetemes felhalmozódásával megkezdődött a CFR pénzügyi hanyatlása” – hangsúlyozta tegnap a tárcavezető, megemlítve, hogy a CFR személy- és teherszállító részlege mára Románia össztermékének egy százalékát kitevő adósságot halmozott fel. Anca Boagiu szerint az ágazat átszervezését célzó kormányprogram révén európai szinten is versenyképes társaságot kíván kialakítani az államvasutakból.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!