Hirdetés

Hol szorít a világmárka?

Az üzletben hallható zene, az eladók öltözködése, viselkedése, a melegítők összehajtási módja is szabályozott. „A márkanév ismertségéért és a termék minőségéből adódó előnyökért cserébe nagyon szigorú elvárásoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy a forgalmazói jogot megkapjuk és megtarthassuk” – mondta el a Krónikának Némethi László, az első, kizárólag márkás sportruházatot, cipőket és kiegészítőket forgalmazó székelyudvarhelyi vállalkozás tulajdonosa.

2006. december 06., 00:002006. december 06., 00:00

Az üzletet hét éve, családi vállalkozásként indította, és bár öt-hat neves cég termékeit is forgalmazza, a bolt nevét és így természetesen a húzóárut is az egyik világmárka sportszergyártó adta.

Központi, 150 négyzetméteres boltot követelnek
Három éve, amióta a gyártó saját maga forgalmazza a világszerte a sportruházat szinonimájaként ismert termékeit Romániában is, szigorodtak az elvárások. „Az induláskor is feltétel volt a főtéri, forgalmas helyen található üzlethelyiség, és a bútorzatot, a berendezést is ellenőrizték. Most viszont már kikötés a meghatározott belmagasságú, 150 négyzetméteres kereskedelmi felület, amelynek legkevesebb hét méteres, természetesen forgalmas utcára nyíló kirakattal kell rendelkeznie. Kiszámították, hogy az átlag gyalogos sebességéhez mérten legalább ilyen hosszúságúnak kell lennie a kirakatnak ahhoz, hogy eljusson az ember tudatáig, mit lát” – magyarázta Némethi László. A bútorzatot az isztambuli regionális központ szakemberei tervezik meg, és felerészben a márkatulajdonos cég finanszírozza, de még így is negyvenezer euróba kerülne az önrészük a fejlesztéshez.
A világítás, az üzletben hallható zene, a reklámok,  az eladók öltözködése,  viselkedése, még a melegítők összehajtásának módja is mind-mind  szabályozott. A feltételek elfogadására, vagy a franchise rendszerben működésre nem kötelezik ugyan a kereskedőket, de ha olyan konkurens cég jelentkezik, amely teljesíti az elvárásokat, hiába a többéves kapcsolat, a márka forgalmazásának jogát elveszik attól, aki nem fejleszt. A piacára azonban vigyáz a márkatulajdonos és nem telepít egymás mellé a vásárlóerőt elaprózó több üzletet akkor sem, ha versenyezteti a kereskedőket.

Kisvárosban nagyobb a kockázat
A márkatulajdonos a fejlesztéssel együtt forgalomnövekedést is elvár az üzletektől: évi százezer euró fölötti forgalmat kell bonyolítaniuk. A vásárlóerő viszont nem azonos Bukarestben, Brassóban vagy Székelyudvarhelyen, ezért egy kisvárosban nagyobb a kockázat. Árut egy évben kétszer rendelhetnek minta alapján, és utánrendelésre akkor sincs lehetőségük, ha esetleg elfogyott a termék. Az új áru a rendeléstől számított két hónapon belül érkezik, és mennyiség függvényében 45-60 nap a fizetési határidő.  „Fél évre előre pontosan fel kell mérni a keresletet és a modelligényeket, hiszen az árut természetesen nem veszik vissza, és az esetleges megmaradt darabok árleszállításának mértékét és idejét is kiköti a szerződés – mondta el Némethi. – A vásárlói szokásoknak is alakulniuk kell ahhoz, hogy megfelelő forgalmunk legyen, hiszen ma ugyanazt a sportcipőt használjuk kocogáshoz és futballozáshoz, teremben és szabadban, salakon és aszfalton, pedig a sportruhák tervezői, gyártói a különféle igényeknek megfelelően fejlesztették ki termékeiket. Ezt ma még ritkán veszik figyelembe a vásárlók. A kockázatok ellenére az udvarhelyi üzlet átalakítását, fejlesztését is egy-két évig lehet még elodázni, ellenkező esetben elveszíthetjük a márka forgalmazási jogát.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés