
Elindította a svájci frank alapú hitelek lejre vagy euróra való átváltását célzó programját az OTP Bank romániai leányvállalata, amelynek szerdai tájékoztatása szerint a frankhitelesek többsége számára legalább 17,5, illetve legfeljebb 25 százalék közötti mértékben csökkenhet a törlesztendő összeg értéke.
2015. december 09., 16:012015. december 09., 16:01
2015. december 09., 17:202015. december 09., 17:20
A pénzintézet közleményében Diósi László, az OTP romániai vezérigazgatója rámutatott: a hosszú távú megoldás azt a célt szolgálja, hogy kiegyensúlyozott, azonnali megoldást nyújtson az érintett klienseknek, szerinte pedig az általuk kidolgozott program a hazai piac egyik legversenyképesebb megoldását jelenti. Diósi hangsúlyozta: az ügyfeleknek személyre szabott stratégiát javasolnak a hitelszerződés előírásaitól, a még törlesztendő összeg nagyságától, illetve a kölcsön felhasználási módjától függően.
A három hónapig igénybe vehető program keretében az OTP Bank Románia 10 500, svájci frank alapú hitellel rendelkező ügyfelének mintegy 80 százaléka részesülhet a hiteltőke csökkentésében. Az átváltás nyomán a törlesztőrészlet körülbelül 20 százalékkal csökkenhet a tavaly decemberi értékhez képest, amikor a svájci frank árfolyama drágulni kezdett.
A programra azok a kliensek jelentkezhetnek, akiknek elmaradása az átváltáskor nem haladja meg a 90 napot. Azoknak az ügyfeleknek, akik ennél régebb óta nem fizetik a törlesztőrészletet, előbb le kell róniuk a 90 napnál korábban felhalmozott elmaradást, ezt követően pedig igényelhetik az eljárást.
A pénzintézet közleményében azt is jelezte, hogy a továbbiakban levélben értesítik érintett ügyfeleiket a lehetőségről, a klienseknek pedig időpontot is javasolnak, hogy mikor menjenek be a legközelebbi bankfiókba, hogy ne legyen torlódás. Csütörtöktől ugyanakkor a bank egy online felületet is elindít, amelyen a személyre szabott programokról lehet többet megtudni.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!