Hirdetés

Hitelből fizetik a számlát – a romániai háztartások 81,6 százalékában okoznak gondot a kiadások

Az INS statisztikája szerint minden öt romániai háztartásból kettő (38,9 százalék) nehezen vagy nagyon nehezen tudja kifizetni az alapvető kiadásokat •  Fotó: Barabas Akos

Az INS statisztikája szerint minden öt romániai háztartásból kettő (38,9 százalék) nehezen vagy nagyon nehezen tudja kifizetni az alapvető kiadásokat

Fotó: Barabas Akos

Nagyon sok romániai háztartás bevétele még a kötelező kiadások szintjét sem éri el, emiatt többen kénytelenek bankhitelt igényelni a mindennapi megélhetésért.

Krónika

2018. szeptember 18., 20:232018. szeptember 18., 20:23

A romániai lakosság felének még a folyó kiadások fedezése is gondot okoz, és egyre többen szorulnak hitelre – mutat rá a szomorú valóságra az Országos Statisztikai Intézetnek (INS) a hazai lakosság életkörülményei tárgyában kiadott tanulmánya, amelyből a Gândul.ro hírportál idézett. Mint kiderül,

2017-ben a legtöbben a villanyáram-szolgáltatónál halmoztak fel adósságot: az elmaradásokkal küszködők 51 százaléka tartozott a villamos műveknek. Nem sokkal mögötte, 50 százalékkal a közös költség, 36,3 százalékkal pedig a telefonelőfizetés következett.

Hirdetés

Ellenben a bankhitelek törlesztésére a legtöbben odafigyelnek, a felhalmozott adósság alig 7,2 százalékát tették ki a hitelintézetektől igényelt kölcsönök. Az elemzés szerint különben ez érthető magatartás, hiszen a bankok jobban büntetik az adósokat, akik nem tartják be a határidőket, de az is magyarázatot szolgáltat, hogy viszonylag alacsonynak mondható azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek bankhitelt törlesztenek.

Ha a családfő státusát vizsgáljuk, akkor érthető módon többnyire – 62,7 százalékban – azokban a háztartásokban adódnak kifizetési gondok, ahol munkanélküli a családfenntartó, de ott is vannak elmaradások, ahol a két felnőttre három vagy több gyermek jut (42,9 százalék), illetve ahol egy felnőtt nevel egy vagy több gyereket (42,5 százalék).

Az INS statisztikája szerint minden öt romániai háztartásból kettő (38,9 százalék) nehezen vagy nagyon nehezen tudja kifizetni az alapvető kiadásokat, és ha azokat is hozzájuk számoljuk, akik erre a kérdésre azt válaszolták, hogy valamilyen szinten nehézséget okoz számukra mindent kifizetni, akkor eljutunk a romániai háztartások 81,6 százalékáig. Eközben ötből egy háztartásnak elég könnyű, könnyű vagy nagyon könnyű minden hónapban fedezni a kötelező kiadásokat.
Összességében a háztartások csaknem egyharmada gondolja úgy, hogy havi nettó 1001–2000 lej elég a folyó kiadások fedezésére, ötből három háztartásnak viszont legalább 2000 lejre van ehhez szüksége.

Az INS által a korábbi években is közzétett elemzésben mostanáig nem volt szó arról, hogy vannak olyan háztartások, amelyeknek hitelt kell felvenniük a folyó kiadások kifizetésére, most viszont azt írják, hogy a lakosság 18,5 százaléka ilyen helyzetbe került.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés