Hirdetés

Hétfőn sem tárgyalt a kormány az adópolitikai módosításokról

Mihai Tudose •  Fotó: gov.ro

Mihai Tudose

Fotó: gov.ro

Újra elhalasztotta hétfőn a Tudose-kabinet azt a kormányülést, amelynek napirendjén az adópolitikai módosításoknak kellett volna szerepelniük – sajtóértesülések szerint hétfő délben még nem volt meg minden jóváhagyás ahhoz, hogy sürgősségi kormányrendelettel változtathassanak az adótörvénykönyv előírásain.

Bálint Eszter

2017. november 06., 16:532017. november 06., 16:53

Mint ismeretes, a szociálliberális koalíció elképzelései szerint még pénteken el kellett volna fogadni a tervezetet, azonban vélhetően a sorozatos bírálatokat követően arról döntöttek, hogy hétfőre halasztják a sorsdöntő ülést. Ez azonban hétfőn elmaradt, és bár úgy tűnik, hogy szerdán megtartják a rendes heti kormányülést, Mihai Tudose miniszterelnök elmondása szerint „elképzelhető”, hogy annak napirendjén szintén nem szerepelnek majd az adóügyi intézkedések.

Közben hétfőn az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) közzétette a 2017–2021-es időszakra szóló előrejelzéseit a 2018-as évi állami költségvetés tervezetéhez, aminek értelmében a bruttó hazai termék (GDP) 907,9 milliárd lej lesz, a gazdaság pedig 5,5 százalékkal fog nőni.

Hirdetés

A hivatalos prognózis szerint különben

a kormány 2018-ban főként a beruházásokra, az építőiparra és a szolgáltatásokra fog alapozni a GDP-bővülése kapcsán, nem pedig a fogyasztásra – ez lényeges változást jelentene az elmúlt években alkalmazott gazdasági modellhez képest.

A CNP szerint jövőre 5,8 százalékkal bővül majd a fogyasztás. Az infláció 2018 végén a prognózis szerint 2,6 százalékos lesz, a jövő év folyamán pedig az árfolyam 4,55 lej/euró körül fog mozogni. A dokumentum értelmében az alkalmazottak száma jövőre 4,2 százalékkal 5,13 főre nő majd, az átlagbér pedig 11 százalékkal lesz nagyobb, eléri a havi nettó 2614 lejt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés