
Bár a fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban, mely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, és egyetlen napig tart, Romániában ismét több alkalom is kínálkozik arra, hogy az érdeklődők olcsóbban jussanak hozzá bizonyos termékekhez.
2015. november 10., 19:142015. november 10., 19:14
Azonban a tapasztalat és a sajtó is alátámasztja, hogy az elmúlt időszakban például az elektronikai cikkek ára megemelkedett, amit pedig sokan annak a számlájára írnak, hogy a kereskedők így próbálják maximalizálni a profitjukat leárazás idején is.
A Blackfridayromânia.net honlap összesítése szerint idén két fekete péntek is lesz, november 21-én és 27-én is óriási árkedvezményeket kínálnak a boltok és netes áruházak, ugyanakkor ritka, amelyik csak egyetlen napra hirdeti meg az akciókat, a legtöbb helyen a kedvezmények egész hétvégén érvényesek, s olyan hely is akad, ahol egy hétig kínálják 20-30-60 vagy akár több százalékkal is olcsóbban az árut.
A folyamatosan frissülő boltlistát egyébként meg lehet tekinteni a fekete péntek romániai honlapján, a most elérhető lajstromban elektronikai cikkeket, háztartási gépeket, ruházati cikkeket, lábbelit, órákat, lakberendezési tárgyakat, kozmetikai cikkeket árusító üzleteket, netes áruházakat egyaránt találunk.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban lapunk újságírói azt tapasztalták, hogy a nyár eleji időszakhoz képest számottevően megnőtt a különböző elektronikai cikkeknek, egyebek mellett az okostévéknek az ára. Hasonló trendről számolt be a napokban az Adevărul internetes kiadása is. a bukaresti lap újságírója is rámutatott, mivel Romániában nincs megfelelően szabályozva az árcsökkentések menete, így a boltosok úgy tudják alakítani az árakat, hogy végül az akciókból is a lehető legjobban jöjjenek ki. Hiszen bármikor emelhetik vagy csökkenthetik az árakat bármekkora mértékben, mindaddig, amíg nem hágják át a versenyszabályokat – fogalmaz az Adevărul újságírója.
Ugyanakkor a fogyasztóvédelmi felügyelőség is ismételten arra hívja fel a figyelmet, hogy ha egy ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg valóban így van, és legtöbb esetben ilyenkor hamisítványokkal van dolgunk. Éppen ezért a fogyasztóvédők mindenkit óvatosságra intenek, és felhívják a figyelmet, hogy amennyiben valaki úgy érzi, hogy becsapták, a termék és a nyugta birtokában hozzájuk fordulhat.
Amerikai példa
A fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, mely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A kifejezés 1966-ban keletkezett, 2009-re használata általánossá vált. Mivel a hálaadás az Egyesült Államokban november negyedik csütörtökére esik, a fekete péntek november 23–29. között lesz.
A fekete péntek nem hivatalos szünnap, de sokan szabadságot vesznek ki erre a napra (a kereskedelemben és a bankszektorban dolgozók kivételével), ami megnöveli a lehetséges vásárlók számát. A kereskedők már gyakran hetekkel korábban elkészítik a karácsonyi dekorációt. Sok kereskedő igen korán kinyit: többségük reggel 5 órakor, de akár még korábban. Vannak nagyobb áruházláncok, melyek egyes egységei 0 órakor nyitnak, és csak 24 óra múlva, éjfélkor zárnak be.
Nyitáskor a kereskedők rendkívül alacsony (akár önköltség alatti) árakat szabnak, amellyel igyekeznek a tömegeket a boltjaikba vonzani. Habár a fekete péntek, mely a hálaadást követő első nyitvatartási nap, már legalább 1924, az első modern Macy’s Thanksgiving Day Parade óta a karácsonyi bevásárlószezon nem hivatalos kezdete, a „fekete péntek” kifejezés csak az 1960-as években jelent meg, és csak 1975-től kezdett szélesebb körben ismertté válni.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!