Hirdetés

Hatmillió euró jogtalanul odaítélt szociális segélyekre

Közel hatmillió eurónyi, mintegy 27 millió lej szociális segélyt fizetett ki a munkaügyi minisztérium 2012-ben és 2013 elején olyan személyeknek, akik nem voltak jogosultak a juttatásokra – derült ki a számvevőszék legfrissebb jelentéséből. 

Kőrössy Andrea

2014. január 08., 19:342014. január 08., 19:34

Az összegből a szaktárca az elmúlt év során mintegy 2,3 millió eurót, a teljes érték 39,7 százalékát szerezte vissza. A juttatások legnagyobb részét a jogtalanul odaítélt családi pótlékok teszik ki: a minisztérium hatáskörébe tartozó területi ügynökségek országos szinten 4,58 millió lej juttatást fizettek olyan személyeknek, akik nem vallották be minden jövedelmüket.

Jelentős összeget, több mint 4 millió lejnyi gyermeknevelési segélyt utaltak hónapokig olyanoknak, akik időközben munkát vállaltak, emellett szociális segélyhez jutottak olyan személyek is, akik háromezer lejnél nagyobb bankbetéttel rendelkeztek. A területi ügynökségeknél végzett ellenőrzések nyomán arra is fény derült, hogy több tízezer lejnyi gyermeknevelési segélyt utaltak külföldön dolgozó személyeknek, illetve olyanoknak, akiknek gyermeke elhunyt.

A számvevőszék beszámolója szerint mindez annak tudható be, hogy az illetékes hatóságok hatékony gyakorlat hiányában nem ellenőrizték megfelelőképpen, hogy a kedvezményezettek saját felelősségre adott nyilatkozta megfelel-e a valóságnak, illetve ezeket nem vetették össze a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló adatokkal. A jelentésben ugyanakkor elmarasztalják a szaktárcát és a szociális juttatásokért felelős országos ügynökséget, amiért nem tudtak megfelelő intézkedéseket kidolgozni a súlyos visszaélések megakadályozásáért.

Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter ezzel szemben úgy vélekedett, a történtekért senki nem vonható felelősségre. A tárcavezető a Digi 24 hírportálnak úgy nyilatkozott: amikor 2012 májusában átvette a miniszteri tisztséget, semmiféle hivatalos eljárás nem volt érvényben az egyes hivatalok rendelkezésére álló adatok összevetésére. „Még abban az évben megkezdtük a szükséges intézkedések kidolgozását, és több mint 100 millió eurónyi segély jogtalan kiutalását akadályoztuk meg. Így is maradt néhány hiba a rendszerben, mivel például a bankbetétekhez nincs hozzáférésünk” – magyarázta Câmpeanu.

Megkezdték az újraszámolt nyugdíjak utalását
Több mint 220 ezer személy kapja a nyugdíját januártól újraszámolva, a korábbi elmaradásokat pedig várhatóan márciusban fizeti ki a kormány – nyilatkozta Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter. A módosítás további mintegy 27 ezer nyugdíjast érint, az ők juttatásainak újraszámolása is folyamatban van. Amint arról beszámoltunk, a kormány egy októberi alkotmánybírósági döntés nyomán december közepén fogadta el a több százezer nyugdíj újraszámolására vonatkozó sürgősségi rendeletet. A módosítás értelmében a 2011. január 1. után megállapított nyugdíjak esetében a 2010-es nyugdíjtörvény eredeti, a nyugdíjak korrekciójára vonatkozó rendelkezésének előírása érvényes. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjkorrekció mértékének megállapításakor azt veszik figyelembe, milyen viszonyban áll az előző évi bruttó átlagbér 43,3%-a a nyugdíj megállapításakor érvényes nyugdíjpont értékével. Ezt tovább korrigálják a nyugdíjba vonulás évének inflációs rátájával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés