A Gidófalva határába tervezett Észak-Sepsiszentgyörgy nevű ipari park létrehozását a terület tulajdonjoga miatt kialakult bonyodalmak miatt a minisztérium nem hagyta jóvá. A 16 hektáros terület a ploieşti-i Lignit társaság kőröspataki bányájához tartozott, annak bezárása után nem sikerült tisztázni a tulajdon kérdését.
„Az ipari parknak bizonyítottan gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatása van, ezért mindenképpen szükség van erre Kovászna megyében” – fejtette ki Tamás Sándor. Hozzátette: a megyei önkormányzatnak nincs tízhektáros területe, ahol létrehozhatná az ipari parkot, de mindenképpen megoldja, akár önállóan, akár magáncéggel partnerségben, vagy magánvállalkozót támogatva. A befektetők számára Kovászna megye előnye, hogy itt halad át az Erdélyt Moldvával összekötő út, és a közelben épül Erdély két legnagyobb beruházása: az autópálya és a vidombáki repülőtér. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, felgyorsítaná a gazdasági fejlődést, ha az ipari parkba betelepülő cégeknek nem kellene fizetniük semmit. „Ehhez cégnek bizonyos számú munkahelyet kell teremtenie, és meg kell adnia az általunk elvárt átlagbért” – fejtette ki Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat jelenleg azzal próbálkozik, hogy egy 12 hektáros területet alkalmassá tegyen ipari park létesítésére. Az önkormányzat tavalyelőtt vásárolta meg a csődbe jutott szépmezői Zoocomp Rt. vagyonát, ebből 12 hektár területet az év elején a város korábbi elöljárói húsz évre haszonbérbe adtak egy izraeli vállalkozónak.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.