
Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
A kormány hamarosan jóváhagyja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díját hat hónapig korlátozó határozatot, ám az lenne a kívánatos, ha az árakat a piac szabályozná – jelentette ki egy csütörtöki bukaresti konferencián az Országos Pénzügyfelügyeleti Hatóság (ASF) elnöke.
2022. március 24., 16:142022. március 24., 16:14
Nicu Marcu felidézte: az ASF korábban felkérte a biztosítási piac szereplőit, találjanak megoldást az RCA díjának mérséklésére, tekintettel arra, hogy a magas infláció amúgy is gondokat okoz a lakosságnak. Ilyen megoldás nem körvonalazódott, ezért a hatóság javasolta azt a kormánynak, hogy meghatározott időre korlátozza az árakat – magyarázta az intézményvezető.
Az ASF elnöke elmondta, már 2017-től törvény írja elő egy állami biztosítótársaság létrehozását. Hozzátette, hogy eddig csak kis lépések történtek ebben az irányban, de reményét fejezte ki, hogy amíg az RCA díját korlátozó határozat hatályban lesz, addig az új társaság is elkezdi a működését. „Így a dolgok rendeződni fognak” – idézi az Agerpres a nyilatkozatot.
A pénzügyminisztérium februárban közvitára bocsátotta a honapján azt a kormányhatározatot, amelynek értelmében az állam hat hónapig korlátozza az RCA díját. A jogszabályt március közepén küldték át véleményezésre a Versenytanácshoz.

Tiltakozó megmozdulások szervezésére készül a romániai közúti fuvarozók három munkáltatói szervezete, amennyiben a bukaresti kormány nem avatkozik be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) piac alakulásába, és nem szab árplafont.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!