2009. október 20., 09:532009. október 20., 09:53
Gyerekcipőben jár még Romániában az on-line kommunikáció. A szakemberek ebből a felismerésből ihletődtek, mikor megtervezték az első erdélyi On-line kommunikációs stratégiák – közérthetően című konferenciát, amelyet a hét végén tartottak a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi Központban.
„Az egynapos esemény célja volt bemutatni a rohamos ütemben fejlődő világháló egyik hatalmas lehetőségét, az on-line kommunikációt és marketinget, ennek fontosságát, valamint arra ösztönözni az erdélyi gazdasági szereplőket, civil szervezeteket és természetesen a magánszemélyeket, hogy éljenek az ebben rejlő lehetőségekkel” – hangsúlyozta Olasz Tamás főszervező.
Surányi Balázs, a Panatek építőipari csoport marketingvezetője szerint az erdélyi kisvállalkozók nem rendelkeznek megfelelő cégkultúrával, így kevésbé nyitottak az új felé. Most már különbséget tesznek a hagyományos (off-line) és és az on-line marketing között – ezek szoros kapcsolatban állnak, de eltérő módon kell kezelni őket.
Megfelelő tudással nemcsak előnyös arculatot építhet egy vállalkozás, de hatékonnyá teheti az on-line kommunikációt vagy kereskedelmet (webshopot) is, hangzott el az előadásokon. Farkas Levente, marketing-tanácsadó, az adatbázisépítés és az e-mail marketing időtakarékosságát emelte ki, amelynek megvannak a veszélyei, de okosan használva kifizetődő.
A szakemberek tapasztalataira és gyakorlati tanácsokra alapozott előadások között az utóbbi évek felméréseinek adatairól is beszéltek az előadók. Simon Eszter, a Toyota romániai márkaképviseletének ügyfélelégedettség-elemzője azokról az autóipari „okosok”-ról mutatott be felmérést, akik ésszerűen használják az on-line kommunikációs stratégiákat. A 2009 januárjától augusztusáig legnagyobb népszerűségnek örvendő autómárkák honlapjait elemezte ki, amelyek webes jelenlétüknek, online marketingstratégiáiknak köszönhetően kerültek az autópiac élvonalába.
Az Electronic Data Interchange-et (EDI) mint az on-line adatkommunikációs technológia lehetőségét mutatta be Szalay Brigitta magyarországi közgazdász, kihangsúlyozva, hogy az on-line rögzített adatok forgalma így sokkal megbízhatóbb. Mindemellett Bakos Levente, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kommunikáció karának oktatója az on-line menedzsment különböző innovatív stratégiái mellett kiemelte a személyes kapcsolatok fontosságát is, tekintve, hogy az ember társadalmi lény.
A szervezők jövőbeli terveiben műhelymunkákkal gazdagított, szakosodottabb konferenciákat terveznek, ahol folyamatos képzési lehetőséget nyújthatnak a felzárkózni igyekvő, nyitott gondolkodású kisvállalkozóknak, civil szervezetek képviselőinek.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.