Hirdetés

Gazdagodó vendégszeretet a sóvidéki üdülőtelepeken

Egyre több – de mindmáig nem elégséges – vendégcsalogató létesítménnyel és programmal próbál kirukkolni a Sóvidék két, egymástól alig nyolc-tíz kilométerre fekvő üdülőtelepe.

Szucher Ervin

2016. december 13., 15:172016. december 13., 15:17

Míg néhány évvel ezelőtt a Maros megyei fürdővárosban, Szovátán csak a Medve-tó és kisebbik testvére, a Mogyorósi-tó, a Hargita megyei Parajdon pedig a sóbánya kínált kikapcsolódási lehetőséget, ma már egyre több létesítmény és szabadidős program várja a turistákat.

A településnapi sátoros ünnepeken kívül több fesztivál és alkalmi rendezvény teszi színesebbé a kínálatot. Az önkormányzatok és a vendégfogadók szinte egyszerre ismerték fel, hogy a turistának nem elég a négy-öt csillag vagy margaréta, szálláshelyét elhagyva, a kiadós sétán és lakmározáson kívül egyébre is szüksége van.

Néhány évvel ezelőtt Szo­vátáról ismét elindult a kisvonat, bowlingpálya épült, a Medve-tó körül kocogásra alkalmas felületet létesítettek, kilátót ácsoltak, ismét feltöltötték vízzel a csónakázó tavat, és jelzett túraútvonalakat alakítottak ki. Parajdon a sószorost tették láthatóbbá.

A székely leleményességre alapoznak

Az utóbbi másfél-két év sikertörténetét Parajdon kétségtelenül az átépített szabadtéri strand és a wellnessközpont írta. Különösképpen az utóbbi adott nagy löketet a sóvidéki nagyközségnek, hisz a fürdőidény így két hónapról egész esztendősre nyúlt ki. A termálvizű medencekomplexum működtetői nem egyszer kellett kitegyék a megtelt táblát. „Lépést kell tartani a turisták igényeivel, úgy érezzük, Parajdon valami elmozdult a minőség irányába. Az itteni vendégfogadók leleményesek, időnként furfangosak, mindig kitalálnak valamit” – újságolta Bokor Sándor polgármester.

Az elöljáró további tervekben is gondolkodik: az önkormányzat látványosabbá akarja tenni a sószorost, amelyet tízéves ügykezelésbe kapott. Ugyanakkor örül annak, hogy a magánszféra sem topog egy helyben. A minap a lepkeház bővítésére bocsátott ki építkezési engedélyt. Aztán ott vannak a sóbarlangok, sósziklák és dagonyák, amelyeket a Sóvidéki Vendégfogadók Szövetségével karöltve tennének látogathatóvá.

„Pályázni is lehetne, csak előbb tisztázzuk a tulajdonjogot. Egy része ugyanis a bányáé, a másik része pedig természetvédelmi terület. Ettől függetlenül a helyzetet meg kell oldanunk” – szögezte le a polgármester. Bokor most éppen egy beruházót keres, aki szállodát és vendéglőt építene a wellnessközpont tőszomszédságába; a telket az önkormányzat biztosítaná. Bokor Sándor azt fájlalja, hogy az évi több mint félmillió turistát idecsalogató sóbánya semmiféle központi támogatásban nem részesül. Ellenkezőleg, a bukaresti vezetők ott gáncsolják a turizmusra (is) épülő helyi bányapolitikát, ahol érik.

Ötletek is vannak, megvalósítás is akad

Szováta új polgármestere, Fülöp László Zsolt is úgy véli, a turistának sokkal több kell, mint a kényelmes szállás és a kedvező időjárás. A fiatal elöljáró elégtétellel számolt be a nyáron meghonosított hétvégi programok sikeréről. Mint mondta, a Petőfi parkban nem volt olyan hétvégi este, amikor valaki ne lépett volna fel. Az önkormányzat többnyire helybeli vagy környékbeli előadókat kért fel a látogatók szórakoztatására. A csinos kis parkban sétálók láthattak és hallhattak már zongorahangversenyt, de rezesbandát is. „A sikeren felbuzdulva a napokban benyújtottunk egy uniós pályázatot, melynek megnyerése esetén nyári színpadot alakítanánk ki a fürdőtelepi mozi szomszédságában, ahol csaknem 97 ár telekkel rendelkezünk. Ugyanakkor az épületet is pontra tennénk, és multifunkcionális teremként hasznosítanánk” – számolt be elképzeléseiről Fülöp.

További turistacsalogatóként a sóstavak körüli túraösvényeket nevezte meg, melyek mind a felnőttek, mind az iskolások számára érdekesek és tanulságosak lehetnek. A mérleg másik serpenyőjében a Tivoli-tó strandja szerepel, mely már évekkel ezelőtt elkészült, viszont a földgáz bevezetésének késlekedése miatt nem nyithatta meg kapuit. A polgármester reméli, hogy jövőre sikerül üzembe helyezni a fürdőváros egyetlen édesvizű strandját is. A valamikor látogatott könyvtárnak viszont meg vannak számlálva a napjai, véli. Egyre ritkább az a fürdővendég, aki olvasással szeretné tölteni a szabadidejét, a kölcsönzésre váró könyveknek szinte egyáltalán nincs keletjük. „A könyvtár helyébe inkább helytörténeti múzeumot rendeznénk be. Zepeczaner Jenő, a székelyudvarhelyi múzeum vezetője jóvoltából az anyagaink megvannak, csak a létesítménynek helyet adó régi, rossz állapotban lévő villát kellene renoválni” – mondta el Fülöp László Zsolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
Hirdetés