Hirdetés

Fizetett az RCS & RDS

Márciusban működnie kell a nagyváradiak 3G-szolgáltatásának. Megkapta a 3G működtetési engedélyt a nagyváradi székhelyű RCS & RDS távközlési szolgáltató, miután kifizette a licenc odaítéléséért fizetendő összeg első részletét, 10,5 millió dollárt. A licencdíj összesen 35 millió dollár, a fennmaradó részt a cég a következő öt évben törleszti. A licencet odaítélő távközlési és információs technológiai felügyelőség (IGCTI) megszabta, az RCS & RDS-nek még február végéig elérhetővé kell tennie az ügyfelek számára a 3G szolgáltatást.

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

A leggazdagabb romániai magyar, Teszári Zoltán – akinek vagyonát tavaly 220-230 millió dollárra becsülték a Capital gazdasági és pénzügyi hetilap szakértői –  tulajdonában levő nagyváradi cég 2006 végén nyerte el a 3G szolgáltatás üzemeltetéséhez szükséges licencet. Ez az engedély 15 évre szól, s külön illetékek befizetése nélkül további 10 évre lehet majd meghosszabbítani. A tavalyi év végén megtartott versenytárgyalás másik nyertese, a Zapp márkanéven szolgáltató Telemobil volt. Nem kapott akkor engedélyt a Cosmote és a Radiocom, további 3G licencet pedig egyelőre nem bocsátanak ki.  A két, már kiosztott 3G-licencet a Vodafone és az Orange birtokolja: mindkét vállalat körülbelül 250-250 ezer 3G-felhasználót becsült az év végén.
A 3G a klasszikus mobiltelefon-szolgáltatás kibővítését jelenti internetes szolgáltatásokkal, e-mailezéssel. Marketinges szempontból a videótelefóniát gondolták a legvonzóbb 3G szolgáltatásnak, de japán tapasztalatok alapján kiderült, a zeneletöltés a legnépszerűbb. A 3G kiépítése nem a második generációs mobilhálózatok (mint például a GSM-hálózat) egyszerű továbbfejlesztése, ugyanis a 3G más frekvenciatartományban működik. Ebből következően a 3G szolgáltatást nyújtó cégnek a meglévő mellé új hálózatot kell fejlesztenie. Az első 3G hálózatot a japán NTT DoCoMo indította 2001-ben, Európában 2003-ban kezdődött meg a folyamat. Jelenleg Ázsia, Amerika és Európa 25 országában 60 3G hálózat üzemel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés