2009. június 08., 11:332009. június 08., 11:33
Erre a problémára két szélsőséges alternatív megoldás kínálkozik – véli az Itcafé szakértője. Az egyik, hogy vegyék ki az Internet Explorert a Windowsokból. Ez azonban komoly gondokat okozhat a netkapcsolat létrehozásánál, és nem is igazán sikerült ez ügyben az ellenzőknek sikert elérniük.
Az amerikai lap információi szerint az EU-ban most a másik úttal próbálkoznak: azzal kívánják letörni a Microsoft monopoltörekvéseit, hogy a Windowsba belekényszerítik választható programokként a versenytársak böngészőit is. A riport szerint ez a radikális javaslat az egyébként is igen aktív Neelie Kroestől, az EU versenyügyi biztosától származik, aki mandátumának végéhez közeledve radikális lépésekkel kívánja erejét bizonyítani – mint például az Intel rekordbüntetése ügyében.
Az EU a versenytörvények megsértése miatt, főként Neelie Kroes kezdeményezésére, a Microsoftra 2004 óta több mint kétmilliárd dollárnyi bírságot szabott már ki – többek között a böngésző miatt. Az is igaz azonban, hogy a hatalmas összegű büntetések csak minimális üzletpolitikai változásokat tudtak elérni a Microsoft vezetésénél – akik egyébként folyamatosan hangoztatják, hogy készek az európai törvényeket betartva működni kontinensünkön.
| Még nem jelent meg a Firefox 3.5 – a legutóbbi hírek arról szóltak, hogy a kiadásra jelölt (RC) verzió június elején érkezik –, a szoftvert fejlesztő Mozilla azonban már az azt követő kiadás tervezéséhez is hozzáfogott. Kódneve várhatóan Namoroka lesz. A most publikált fejlesztési tervvázlat szerint az új kiadás a Gecko motor újabb, 1.9.2-es verziójára épül majd, és a fejlesztésére körülbelül 10 hónapot szánnak. A munka a 3.5 kiadását követően kezdődik meg: 2 hónapig a fejlesztési célok feltérképezése és meghatározása folyik majd, ezt követi 5 hónapnyi fejlesztés, majd 3 hónapnyi tesztelés. Eszerint a program elkészülte és kiadása valamikor 2010 első félévében várható. Az egyelőre vázlatosan megfogalmazott, általános fejlesztési célok között szerepel többek között a program indulási idejének „drámai, ember által is érzékelhető” gyorsítása. Javítani akarnak a sebességen a tabok és a könyvjelzőzött oldalak megnyitása, a címsorban gépelés közben feldobott javaslatok megjelenítése, valamint a multimédiás tartalmak lejátszása esetében is. A böngésző személyre szabhatóságát is fejlesztenék, például olyan témákkal és kiegészítőkkel, melyek újraindítás nélkül telepíthetők. Javítani kívánják továbbá a Firefox integrálódását az operációs rendszerek, konkrétan a Mac OS X és a Windows 7 grafikus felületébe. |
Az egyelőre még nyilvánosságra nem hozott tervezet szerint arra kívánják rászorítani a Microsoftot, hogy úgy állapodjon meg a gyártókkal, hogy az eladott gépeken a felhasználóknak legyen lehetősége a böngészőválasztásra, melynél eldönthetnék – valószínűleg az első bekapcsoláskor, bár ez még nem világos –, hogy melyik böngészőt kívánják alapértelmezettként használni.
Sőt arról is szó esett, hogy a már használatban lévő Windowsokra az automatikus frissítés segítségével kínálják fel az alternatív böngészők telepítését. Ez utóbbi megoldást Julia Holtz, a Google európai képviselője is támogatja.
A Microsoft a korábbiakban egyszerűen védekezett a követelés ellen: szerintük a felhasználók most is bármikor megtehetik, hogy egy másik böngészőt telepítenek a számítógépükre, és azt állítják be alapértelmezettnek, amit meg is tesznek, mivel az Internet Explorer részesedése évek óta folyamatosan csökken.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.