Hirdetés

Feszültség és sztrájkkészültség a CFR-nél

Miután a szeptember 30-ai határidőig nem sikerült kidolgozni a legkevesebb 10 százalékos fizetésemelést is tartalmazó kollektív munkaszerződést, a vasúti szakszervezetek pénteken sztrájkkészültséget jelentettek be.

Bálint Eszter

2015. október 04., 22:092015. október 04., 22:09

Az érdekvédelmisek négy hónapja egyeztetnek a Román Vasúttársaság (CFR), a teherszállítási ágazat, a CFR Marfă és a személyszállító ágazat, a CFR Călători, valamint a közlekedési minisztérium képviselőivel, ám nem sikerült konszenzust kialakítaniuk.

A három egységnél megkötött kollektív munkaszerződések szeptember 30-án jártak le anélkül, hogy október elsejei hatállyal új dokumentumokat sikerült volna kidolgozni – mutatott rá pénteki közös közleményében a vasúti alkalmazottakat tömörítő hat szakszervezet. Az érdekvédelmisek azt mondják, hogy bár az elmúlt négy hónap során számtalan hivatalos beadványt nyújtottak be a döntéshozó szervekhez, részt vettek valamennyi tárgyaláson a közlekedési minisztériumban, a pénzügyi, munkaügyi tárcánál, a vasúttársaságok székhelyén, szeptember 30-áig csak ígéreteket kaptak, és biztosították őket arról, hogy a problémákat meg lehet oldani.

„A közlekedési minisztérium hajlandónak mutatkozott arra, hogy megoldást találjanak kéréseink rendezésére, azonban úgy tűnik, hogy a kormány szintjén nincs politikai akarat. Ilyen körülmények között 2015. október elsején a vasúti szakszervezetek értesítették a három CFR-vállalat vezetőségét arról, hogy a 2011/62-es számú, a társadalmi párbeszédről szóló törvény előírásai szerint megvannak a munkakonfliktus törvényes feltételei” – fogalmazták meg a szakszervezetek.

Amint arról több ízben is írtunk, a szakszervezetek azt kérték, hogy legkésőbb szeptember 30-án írhassák alá a kollektív munkaszerződéseket, legkevesebb 10 százalékos fizetésemelésben részesüljenek, valamennyi munkanap után étkezési utalványt kapjanak, 2016. január elsejétől biztosítsanak számukra üdülési csekkeket, továbbá olyan személyzeti politikát szeretnének, amely a nemzetbiztonsághoz közvetlenül kapcsolódó ágazat megfelelő működését biztosítja. Az érdekvédelmisek ugyanakkor azt is el szeretnék érni, hogy a parlament sürgősen fogadja el a vasúti személyzet státusát meghatározó jogszabályt, hogy azt mielőbb alkalmazni is lehessen.

A CFR Rt. vezetősége közleményben jelezte, hogy készek tiszteletben tartani az alkalmazottaikkal szembeni kötelezettségeiket olyan körülmények között is, hogy már nincs kollektív munkaszerződés. A vezetőség ugyanakkor közölte, „a vállalat továbbra is nyitott az átlátható párbeszédre a társadalmi partnerekkel, hogy alkalmazottaink számára biztonságos munkakörülményeket tudjunk biztosítani, a vállalat pedig hosszú távon normálisan és legálisan működhessen”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés