
Fotó: Gecse Noémi
Szakértők szerint a nyugat-európai szintű üzemanyagárak mellé nyugat-európai fizetések kellenek. Ehhez azonban a kormánynak is segítenie kell.
2017. február 28., 15:542017. február 28., 15:54
2017. február 28., 17:302017. február 28., 17:30
Támogatja a minimálbér-növelést Vajda Lajos, a Kovászna megyei ASIMCOV vállalkozói szövetség ügyvezető igazgatója, ám szerinte segíteni kell a cégeket, hogy ezt a megnövekedett összeget ki tudják termelni. Mint emlékeztetett, a kormány több adócsökkentő intézkedést elfogadott, ám csak ezután derül ki, hogy ezek valóban gazdaságösztönző hatásúak-e. A gazdasági szakember ugyanakkor úgy véli, a romániai adózási rendszer még mindig túl bonyolult, egyszerűsítésre és további kedvezményekre van szükség.
„A béreket növelni kell, hiszen a jelenlegi minimálbérből nehezen lehet eltartani egy családot. Ahogy az üzemanyag ára elérte a nyugat-európai szintet, úgy a fizetésekkel is fel kellene zárkóznunk, de ez csak úgy lehetséges, ha a vállalkozások elő tudják teremteni az ehhez szükséges összegeket. Különben hiába határozza meg a kormány mesterségesen a minimálbért, csak azt éri el, hogy a kis- és közepes vállalkozások egy része bezárja a kapuját” – fejtette ki az igazgató.
Vajda Lajos rámutatott, fenntartható fejlesztési stratégiára van szükség, el kell dönteni, hogy milyen irányba tartson az ország vagy éppen egy régió reálgazdasága. „Minden területen el kell dönteni, hogy a nyugat-európai termékekkel és kínálattal versengünk, vagy megkeressük azt a rést, ahol valós esélyünk van, például kiváló minőségre törekszünk” – ecsetelte a lehetséges forgatókönyveket Vajda. Emlékeztetett, jelenleg Romániában a legtöbb munkahely a kereskedelemben és szállításban van, de nem lehet csak ezekre az ágazatokra alapozni a gazdaság fejlődését. „Képzett vállalkozókra van szükség, akik nemcsak azért alapítanak céget, mert megjelenik valahol egy pályázati kiírás, hanem be tudják illeszteni a vállalkozást egy értékláncba, és működőképessé tudják azt tenni” – összegzett Vajda Lajos.
A szociálliberális kormány február elsejétől emelte 1450 lejre a minimálbér összegét. A kormányprogram és a bejelentések értelmében idén már nem terveznek újabb emelést. Ezután viszont annál meredekebb emelés jöhet, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter ugyanis a Mediafax hírügynökségnek adott interjúban úgy nyilatkozott, az új bérezési törvény alapján a minimálbér 1750 lejre nő. Korábban a Digi24 hírtelevízió arról számolt be, hogy a kormány előtt három forgatókönyv van a minimálbér emelésére: az első szerint 1750 lej lenne az országos minimálbér, a második szerint a közszférában 1750, a magánszférában 1550 lej lenne a bruttó összeg, a harmadik forgatókönyv pedig mindenki esetében 1650 lejjel számol.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!