„Hiába fogna össze egy-egy gazdaközösség, mert ha a törvényesen előírt minden feltételnek eleget tesz, akkor befektetése eleve ráfizetéses lesz, azaz nem éri meg a vágóhidat üzemeltetni” – panaszolja az agrárvállalkozóként egyesületvezetői feladatokat is ellátó Fazakas.

A Maros megyei gazdaköröket összefogó egyesületben már többször megvitatták az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák kéréseit, alapos számításokat is végeztek, de a jelenlegi előírások szerint Romániában nem éri meg ilyen vállalkozást beindítani. Az elnök arról is beszélt a Krónikának, hogy az egyik Maros megyei magyar község polgármesterével próbáltak közösen megoldást találni, de kiderült, hogy az önkormányzati út sem járható. Ahogy a szemétszállítást vagy az ivóvízellátást országszerte kivették a polgármesteri hivatalok kezéből, az önkormányzatok más gazdasági tevékenységet sem tudnak már közvetlenül, saját cégeiken keresztül felvállalni. A helyi önkormányzat elméletileg tudná támogatni egy kistérségi kisvágóhíd működését, de ennek gyakorlata annyira szövevényes, hogy az elöljárók nem szívesen vágnak bele ilyen kockázatos vállalkozásokba.

Túl magas üzemeltetési költségek

Dr. Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság főállatorvosa szerint ma Romániában többféle kisvágóhíd működtethető, amennyiben tulajdonosai eleget tesznek a törvény által előírt, minimális elvárásoknak. Ezek közé sorolta az ivóvizet, a szennyvízelvezetést, a higiéniai előírásokat és a vágáshoz szükséges műszaki felszerelést.

ahol a levágott állat húsát tárolják, amíg a szükséges laboreredmények meg nem érkeznek a megyei szakhatóság laboratóriumából. Sertés és marhavágás esetén ez akár három munkanapba is beletelik, így a szakhatóság engedélyezéséig a húst tárolni kell, nem szabad forgalmazni. Sikó szerint azonban nem ez a fő gond, hanem a kis állatlétszámra megoszló aránylag magas költség. „Ha egy vágóhíd szolgáltatás formájában végez például bérvágást gazdák számára, gazdaságilag nehezen tartható fenn, mert a személyzeti és a rezsiköltségeket nem tudja kitermelni” – magyarázza a háromszéki szakember. Hozzáteszi, vannak szomszédos román megyék, ahol egy-két éve egyszerre 3-4 kisvágóhíd indult, és mára jó esetben csak egy működik. Sikó a megoldást abban látja, hogy községi önkormányzatok összefogással működtetnek egy-egy ilyen kisvágóhidat, vagy állattenyésztő egyesületek vállalják fel, mert egyéni vállalkozásként valószínűleg nem éri meg ebbe befektetni. Sikó szerint ugyanakkor nem igaz az a vélekedés, hogy az állat­egészségügyi hatóságok hátráltatnák a szükséges engedélyek kibocsátását.

– szögezi le a Krónikának dr. Sikó-Barabási Sándor.

Az állategészségügyi hatóság is segítene

Hasonlóan vélekedik dr. Ladó Zsolt Hargita megyei főállatorvos is, aki egy tévhitet is el akar oszlatni: „Mobil vágóhíd sem nálunk, de az Európai Unió más országaiban nem működhet. Úgy nem lehet elképzelni egy »vágóhidat«, hogy egy traktor után kapcsolják, és bárhol beindítható. Bármilyen kicsi vágóhidat vízhálózatra és szennyvízcsatornára kell kapcsolni” – magyarázza az alapkövetelményt a csíkszeredai igazgatóság vezetője. Ladó szerint a Hargita megyei hivatalnak kimondottan érdeke lenne, hogy a megyében működjenek kisebb vágóhidak, ahol bármikor le lehetne vágni a kényszervágásra szoruló sertéseket vagy marhákat, így a nagy állatokat nem kellene ilyen esetben más megyébe szállítani. A szakember szerint egy ilyen kisberuházás elindítása részükről semmiféle bürokratikus akadályba nem ütközik, sőt

Annak ellenére sincs, hogy az országos állategészségügyi hatóság több szempontból könnyített a minivágóhidak engedélyeztetési feltételein.

A szigorú ellenőrzést nem lehet megkerülni

Dózsa Árpád a Maros megyei Kibéden üzemeltet kisvágóhidat és húsfeldolgozó kisüzemet. Vállalkozását 1998-ban indította, és mára cége húsbolthálózatában forgalmaz friss húst, illetve különböző felvágottakat Maros és Hargita megyében. Szerinte

Az európai uniós csatlakozás után a rostán fennmaradt vágóhidakba tulajdonosaik több százezer vagy éppen több millió eurót fektettek, hogy korszerűsítsék. Országszerte kisebb-nagyobb húsüzemek jelentek meg, amelyek mára lefedik a romániai élelmiszerpiacot. Dózsa szerint kisgazdaként pár disznóval, pár szarvasmarhával vagy juhval nehéz lenne kisvágóhidat fenntartani, hiszen ennek óriási költségei vannak. „Jól működik például a bérvágás. A levágandó állathoz öt darab papír kell a helyi állatorvos részéről, az állatot levágjuk, és a tulajdonos elviheti. Ha van engedélyezett húsfeldolgozó műhelye, feldolgozza és értékesíti. Ehhez nem kell külön vágóhidat fenntartani” – magyarázza a Krónikának a kibédi vállalkozó. Dózsa a gondot inkább abban látja, hogy van, aki meg akarja kerülni a Romániában is érvényes szigorú európai uniós élelmiszer-biztonsági előírásokat, amelyek a nagy- és kisvágóhidakra egyaránt érvényesek. A húsipari szakember szerint kivitelezhetetlen, hogy valaki a csűr oldalán megnyúzza a borjút, és a forgalmazásához szükséges állategészségügyi papírokat szeretné beszerezni.

– magyarázza Dózsa Árpád.

Úgy véli, a piaci szereplők megítélésében nem lehet kettős mérce. Ha egy vágóhíd működtetéséhez mintegy hetven előírás betartása szükséges, akkor az állategészségügyi hatóság az élelmiszer-biztonsági előírások ellenőrzésében nem tehet kivételt kis- és nagyvállalkozó között. „A napokban a vágóhidunk és a húsüzemünk igen alapos hatósági ellenőrzésen esett át, amelynek során öt évre visszamenőleg ellenőrizték a levágásra kerülő állatok kísérőleveleit is. Ebből is látható, hogy a szakhatóság mennyire komolyan veszi az élelmiszer-biztonsági előírásokat, hogy az üzletekbe ne kerülhessen fertőzött, beteg állat húsa” – fogalmaz a kibédi vállalkozó.