Hirdetés

Felülnézet: a hatóságok és a bürokrácia miatt nem haladnak a Gyéres–Vásárhely-sztráda építésével

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Pro Infrastructura egyesület a román állami hatóságokat okolja az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza építésének lassúsága miatt.

MTI

2017. augusztus 14., 17:302017. augusztus 14., 17:30

Az infrastruktúrafejlesztések monitorozásával foglalkozó egyesület hétfőn tett közzé egy múlt héten készült 16 perces légi felvételt, amelyet a 47 kilométeres útszakasz fölött végigrepülő helikopterről filmeztek.

Amint a képekhez mellékelt közleményben az egyesület megállapítja:

Hirdetés

nem az útépítő cégeken múlik, hogy a távból csupán 21 kilométeren folynak munkálatok.

A hatóságok ugyanis nem szerezték meg a környezetvédelmi engedélyt, amely hiányában nem lehet kiállítani a munkálatok elkezdéséhez szükséges építési engedélyt. Így az útépítő cégek hiába kaptak utasítást már tavaly májusban a munkálatok elkezdésére, az állami intézmények késlekedése miatt nem láthatnak a munkához.

A felvételek tanúsága szerint

az Aranyosgyéres és Maroskece közötti 15,7 kilométeres szakaszon az útépítő el sem kezdte a munkálatokat.

A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér és Marosugra közötti szakaszon állnak a legjobban az építők, de ezen a 13,7 kilométeres szakaszon sem indulhat meg korábban a forgalom. A Pro Infrastructura egyesület szerint ugyanis erre a pályaszakaszra a radnóti csomópontról lehetne felkanyarodni, amelyik építéséhez az állami hatóságok még nem bocsátották ki az építési engedélyt.

A Pro Infrastructura egyesület

a szállításügyi minisztérium és a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) hozzá nem értését és a kivitelezőket visszafogó állami bürokráciát hibáztatja a kialakult helyzet miatt.

Az egyesület szerint Răzvan Cuc szállításügyi miniszternek azon kellene munkálkodnia, hogy az érintett intézményekkel együttműködve elhárítsa az építőket megbénító bürokratikus akadályokat.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Az Aranyosgyéres–Marosvásárhely-autópályát az állam öt szakaszra osztotta, és mindegyik szakasz megépítésére más-más építőt keresett. A versenytárgyalások eredményeit 2015 januárjában hirdették ki, a kivitelezési szerződéseket 2015 márciusában írták alá, a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasítást pedig 2016 januárjában, illetve májusában bocsátották ki.

A Marosvásárhelyhez legközelebb eső szakasz kiválasztott építője már 2016-ban megelégelte a várakozást, és felbontotta a szerződést.

Jelenleg a Marosvásárhelyhez közelebb eső szakaszokon folynak munkálatok.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu és Aranyosgyéres között, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.

A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra, de

egyelőre sehol sem sikerült újabb sztrádaszakaszokat megnyitni a forgalom előtt.

Az Európai Bizottság áprilisban hozzájárult ahhoz, hogy az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti építkezést az EU forrásaiból finanszírozza a román állam.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés