2010. július 21., 09:312010. július 21., 09:31
Tavaly az ágazat belföldi forgalma, beleértve az importot, 970 millió euró volt, 15 százalékkal alacsonyabb, mint 2008-ban. Ennek oroszlánrészét, 665 millió eurót, a hazai termelők által gyártott bútorok értékesítése tette ki, importbútort 205 millió euró értékben adtak el.
„Meg vagyok győződve róla, hogy idén a vásárlók még nagyobb arányban fogják a belföldön gyártott bútort választani” – nyilatkozta Aurica Sereny, a Bútorgyártók Romániai Egyesületének elnöke. Az ágazati érdekképviselet vezetőjének reményei szerint a kivitel idén 12 százalékkal nő a tavalyi szinthez képest. 2009-ben Románia bútorexportja 996 millió eurót tett ki, ami 11 százalékos visszaesést jelentett 2008-hoz viszonyítva.
A hazai bútoripar fő külföldi piacai Németország, Franciaország és Olaszország. Az APRM elnöknőjének becslései szerint az ágazat termelése idén 7 százalékkal lesz nagyobb, mint egy évvel korábban, hozzávetőleg 1,7 milliárd eurót tesz majd ki. 2010-ben már a behozatal is növekedésnek indult, azt követően, hogy tavaly 40 százalékkal esett viszsza az importbútor iránti kereslet. Aurica Sereny elmondása szerint az év elején 53 300 személy dolgozott a hazai bútorgyártó vállalatoknál, több mint 21 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.