
Nagyvárad újonnan felújított repülőtere volt tavaly Európa leggyorsabban növekvő légikikötője az ACI Europe legfrissebb jelentése szerint. Mögötte is két romániai reptér szerepel a ranglistán, a második Jászvásár, a harmadik pedig Bukarest második repülőtere, az Aurel Vlaicu.
2017. február 20., 23:062017. február 20., 23:06
Mindhárom az ötmilliós utasforgalom alatti csoportban szerepel. A váradi reptér tavaly csaknem 500 százalékkal növelte az utasforgalmát. Ez 41 723 utast jelent, ám olyan körülmények között, hogy a légikikötő 2015-ben átfogó felújítási munkálatokon esett át.
Az újranyitást követően tavaly még sokáig csak a Tarom Bukarest–Várad-járatait fogadta, aztán egy Tel-Aviv-i charterrel bővült a kínálat, decemberben pedig a Blue Air is elindította bukaresti járatát. Jövő hónapban azonban a Blue Air és a Ryanair Torinóba, Milánóba és Barcelonába indít gépet március 26-ától. Emellett a nyár folyamán charterjáratok is lesznek.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!