Hirdetés

Felmondani is segítik a munkavállalót az erdélyi állásbörzéken

Rendhagyó módon „felmondási” standot is működtetnek a március 7–10. között Kolozsváron, majd később Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Nagyszebenben és Brassóban is megrendezendő állásbörze szervezői.

Kiss Előd-Gergely

2017. február 10., 13:462017. február 10., 13:46

A Karrierek vására (TDC) elnevezésű munkaerő-toborzót szervező csapat lapunkkal közölte: ezúttal nemcsak az álláskeresésben kívánnak segíteni, hanem a munkahelyváltásban is. Ennek érdekében a már munkahellyel rendelkező álláskeresők munkaerő-toborzókkal és pszichológusokkal konzultálhatnak arról, hogy maradjanak-e a régi munkahelyükön, vagy esetleg jobban megéri, ha váltanak.

Megtudtuk, ezeken a beszélgetéseken szó esik a felmondás törvényi hátteréről és az azt követő választási lehetőségekről egyaránt. Corina Brândușan, az állásbörze PR-menedzsere szerint erre azért van szükség, mert sok munkavállaló „belső vívódásokkal küzd”, hogy maradjon-e a helyén, vagy nézzen új munka után, sokak számára azonban rendkívül nehéz meghozni a döntést, ebben segítenek majd a helyszínen a szakemberek.

Az állásbörzén egyébként több mint 200 helyi cég vesz részt, és a munkaadóknak arra is lehetőségük nyílik, hogy gyors kompetenciafelméréseket végezzenek a jelentkezők körében. Különben a kolozsvári alapítású szervezet időközben kinőtte magát, és nemcsak Romániában, hanem a Moldovai Köztársaságban is rendez állásbörzéket. Erdélyen kívül Jászvársáron (Iași) és Moldova fővárosában, Chișinăuban is megszervezik a munkaerő-toborzót. Az állásbörze következő állomása Marosvásárhely lesz március 16-án, Nagyváradon március 18-án, Szebenben március 29–30-án, míg Brassóban április 12–13-án kerül sor az álláskereső-rendezvényre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés