Felfelé módosította az IMF a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését

Felfelé módosította az IMF a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését

4,4 százalékról 5,1 százalékra javította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. A nemzetközi pénzintézet kedden közzétett jelentése értelmében azonban jövőre jelentősen lassul a hazai gazdaság bővülése.

Hírösszefoglaló

2018. április 17., 18:182018. április 17., 18:18

Az IMF szerint 2018-ban az európai országok közül Málta és Románia gazdasága fog a leggyorsabb ütemben növekedni, 5,7, illetve 5,1 százalékkal. 2019-ben azonban mindössze 3,5 százalékkal bővül a román bruttó hazai termék (GDP) – mutat rá az Agerpres szerint a jelentés.

Romániára vonatkozó inflációs várakozását is növelte az IMF, amely az idei évre 4,7 százalékos pénzromlási ütemet jósol az októberben előrejelzett 3,3 százalékhoz képest.

Jövőre 3,1%-ra lassulhat a drágulási ütem – áll még a World Economic Outlook nevű kiadványban közzétett jelentésben.

A hazai munkanélküliségi rátára vonatkozó becsléseit a korábban prognosztizált 5,2 százalékról 4,6 százalékra mérsékelte a nemzetközi pénzintézet, jövőre pedig szintén 4,6 százalékot vetít előre.

IMF
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén