
Csaknem 500 személy maradhat állás nélkül Hargita megyében a következő 30 napban, miután munkaadóik – a hatályos törvényeknek megfelelően – tömeges elbocsátásra vonatkozó értesítést nyújtottak be a Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökséghez (AJOFM).
2016. november 18., 19:552016. november 18., 19:55
2016. november 19., 14:102016. november 19., 14:10
Tiberiu Pănescu, a Hargita megyei AJOFM igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: hét cég részéről érkezett ilyen értesítés. A vállalatok közül hat építkezéssel, egy fafeldolgozással foglalkozik.
Pănescu szerint összesen 470 személyt érintenének az elbocsátások, amelyeket bejelentettek ugyan, az ezzel kapcsolatos procedúra azonban még nem indult el, ennek elkezdését ugyanis az időjárástól teszik függővé a vállalatok.
„Az építkezéssel foglalkozó cégek általában elővigyázatosságból nyújtanak be ilyen értesítést, mert esetükben minden attól függ, hogy milyen az idő. Ha beáll a fagy, le kell állniuk a munkálatokkal. Mindig próbálják húzni az időt, hogy minél később kerüljön sor az elbocsátásokra\" – idézte az Agerpres hírügynökség az igazgatót.
Amint állás nélkül maradnak, az érintettek igényelhetik a munkanélküli segélyt, és ingyenes képzéseken vehetnek részt az AJOFM szervezésében, amíg ismét visszatérnek a munkaerő-piacra. Ezeket a személyeket tavasszal általában ismét alkalmazzák volt munkaadóik, mert mindenhol hiány van szakképzett munkaerőből – tette hozzá Pănescu.
Hargita megyében jelenleg 5,54 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami enyhe növekedést jelent az előző hónapban mért szinthez képest, és meghaladja az országos átlagot.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
szóljon hozzá!