Hirdetés

Felelősségvállalás tiltakozásokkal

Mához egy hétre, március 8-án vállal felelősséget a kormány a parlament előtt az új munkatörvénykönyvért – jelentette be tegnap Ioan Chelaru szenátusi alelnök azt követően, hogy ülésezett a két ház állandó bizottsága.

Bálint Eszter

2011. március 01., 09:232011. március 01., 09:23

A politikus elmondta, a felelősségvállalásra kedden 10 órakor kerül sor, az ellenzék pedig pénteken 20 óráig nyújthatja be esetleges bizalmatlansági indítványát. Ez pedig minden valószínűség szerint meg is történik, hiszen Crin Antonescu nemzeti liberális pártelnök, aki egyben az általa vezetett alakulat, a Konzervatív, valamint a Szociáldemokrata Párt alkotta Szociálliberális Unió (USL) társelnöke is, tegnap közölte, a pártszövetség vezetői bizalmatlansági indítvány kidolgozása mellett döntöttek tegnapi ülésükön. Szerinte ez a dokumentum nem egy egyszerű bizalmatlansági indítvány lesz, ugyanis a három párt álláspontja mellett tartalmazni fogja a szakszervezetek, illetve a munkáltatói szövetségek javaslatát is. Antonescu arról is beszámolt, hogy egyúttal beterjesztik majd a parlament elé a szakszervezetekkel és munkáltatókkal közösen kidolgozott munkatörvénykönyv-módosítási törvénytervezetüket.

Nem kizárt a bukaresti tiltakozás

A szakszervezetek vezetői nem tartják kizártnak, hogy nagyobb tiltakozó megmozdulást szervezzenek Bukarestben azon a napon, amikor a parlament két háza tárgyalni fog az ellenzéki pártok által benyújtott bizalmatlansági indítványról. Marius Petcu, a CNSRL Frăţia elnöke elmondta, a korábbi szakszervezeti egyeztetéseken erről nem esett szó, azonban egyáltalán nem kizárt, hogy a közeljövőben tárgyalnak erről is.

Már elkezdődtek a tüntetések

Eközben a szakszervezetek már el is kezdték korábban beharangozott tiltakozássorozatukat, igaz, Erdély- és Partium-szinten tegnap csak a Hargita megyei szakszervezetek vonultak utcára Csíkszeredában a prefektúra székháza elé. A megmozduláson a CNSLR Frăţia, az Alfa Kartell, illetve a BNS tagjai egyaránt részt vettek, s csatlakoztak hozzájuk a helyi nyugdíjasok is. „Élelem vagy gyógyszer”, „Megszavaztunk, hazudtatok!”, „Stop a Boc-kormánynak!”, „Mondj nemet a rabszolgaságra!”, „Nem a munkatörvénykönyv módosítására!” – állt egyebek mellett a tüntetők által magasba emelt molinókon. Dakó Éva, a Frăţia szakszervezeti tömörülés Hargita megyei elnöke az eseményen úgy nyilatkozott, ha a jelenlegi formájában lép hatályba a munkatörvénykönyv, akkor az teljes mértékben felborítja a munkáltatók és az alkalmazottak közötti kapcsolatokat a magán- és a közszférában egyaránt.

„Az új munkatörvénykönyv lesújtó hatással lenne nemcsak ránk, hanem a gyermekeinkre is, akiknek még az a lehetőség sem adatna meg, hogy létminimumon éljenek. A kormánynak egyetlen célja van, az, hogy feltöltse az üres államkasszát” – fogalmazta meg aggályait a szakszervezeti vezető.

A tüntetésen részt vevők egyébként a kormány mellett azokat a csíkszeredaiakat is bírálták, akik nem vonultak utcára.„Szégyellje magát mindenki, aki csak az ablakból néz bennünket. Csak 100-150 csíkszeredai elégedetlen? Nektek mindenetek megvan, amire csak szükségetek lenne? Le a Boc-kormánnyal” – hangzott el. Az akcióhoz néhány nyugdíjas is csatlakozott, akik a sajtó képviselőinek elmondták, egy jobb életért dolgoztak, most meg azt kell látniuk, hogy ezt gyerekeik, unokáik nem érik meg.

A tiltakozó megmozdulások a napokban is folytatódnak, tegnap például az Arad megyei szakszervezetek – a CNSLR Frăţia, az Alfa Kartell, a BNS és a CSDR – úgy döntöttek, március 10-én szerveznek tüntetést, azonban tagjaik már csütörtökön „spontán akcióként” utcára vonulnak, erre azonban nincs hatósági engedélyük.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés