Hirdetés

Fejlesztik a borszéki idegenforgalmat

Segítséget nyújt Hargita megye önkormányzata Borszék üdülővárosban az évek óta félkész állapotban lévő kezelő- és wellnessközpont felépítéséhez, a hivatal ugyanis legutóbbi, rendkívüli ülésén egymillió lejes támogatást hagyott jóvá. 

Gergely Imre

2016. január 26., 13:562016. január 26., 13:56

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke kifejtette: korábban Tusnádfürdő és Parajd jelentett számukra prioritást, kiemelten kezelték a két településen a fürdőépítési projekteket, most pedig Borszéken is hasonló segítséget kívánnak nyújtani.

Mint rámutatott: a hozzájárulásra szolidaritási gesztusként is lehet tekinteni, ugyanis a három régió – Csíkszék, Udvarhelyszék és Gyergyószék – lemondott a neki járó, visszaosztandó összeg 5–5 százalékáról, hogy a pénzt turisztikai fejlesztésre lehessen fordítani. Mik József borszéki polgármester arról számolt be: a városvezetés egy „romvárost” örökölt, amelyet sikeresen elkezdtek újjáépíteni, hiszen infrastrukturális és idegenforgalmi szempontból is beruházásokat valósítottak meg, így „a következő generációk elkészült várost kapnak”.

A helyi turizmus fellendítéséhez nagyban hozzá fog járulni a kezelő- és wellnessközpont, amely nyáron ezer, télen pedig hétszáz fő befogadására lesz alkalmas. A létesítmény építése 2012-ben állt le, a kormányváltás nyomán hatalomra került Ponta-kabinet ugyanis már nem támogatta a projektet. A Hargita Megyei Tanács közös hitelfelvétellel akart segíteni, de erre a hatályos törvények nem adtak lehetőséget, így a borszéki önkormányzat 2015 végén döntött úgy, hogy 13 millió lejes kölcsönt igényel. A tízéves futamidejű hitelből már idén decemberig befejeznék a központot, amelyet 2017 nyarán üzemelnének be.

Mik József elmondása szerint első körben 61 munkahelyet létesítenek, az alkalmazottak számát pedig rövid időn belül százra növelnék. Az elöljáró hangsúlyozta: nagy segítség a megyei önkormányzat támogatása, a 13 millió lejes hitel után felszámolt kamat ugyanis 4,07 százalékos, emiatt pedig az üdülőváros idei költségvetéséből éppen egymillió lej hiányzik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés