Hirdetés

Februártól 1450 lejre nő a bruttó minimálbér

Február elsejétől 1450 lejre nő a bruttó minimálbér – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Liviu Dragnea, a kormányozni készülő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Ez mintegy 16 százalékos emelkedést jelent a jelenlegi 1250 lejes szinthez képest. 

Krónika

2017. január 02., 15:562017. január 02., 15:56

2017. január 02., 17:052017. január 02., 17:05

Amint arról beszámoltunk, a vonatkozó jogszabály értelmében a mindenkori kormány az év utolsó ülésén dönti el, hogy miylen szinten lesz a minimálbér a következő évben. A Cioloș-kabinet azonban a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal folytatott konzultáció eredménytelensége nyomán úgy határozott, hogy a következő kormányra bízza a döntést, így januárra a tavalyi 1250 lejes szinten fagyasztotta a garantált legkisebb fizetés értékét. Dacian Cioloș miniszterelnök a december közepén megtartott találkozó után elmondta, ha most, az utolsó száz méteren döntenének ebben a kérdésben, akkor azzal lehetne őket vádolni, hogy visszaélnek hatalmukkal, ugyanakkor ha most kormányrendeletben szabnák meg a minimálbér szintjét, akkor úgy vállalnák fel az új értéket, hogy amögött nem állna a helyzet részletes elemzése.

A szakszervezetek egyébként a legutóbbi nyilatkozatukban éppen a PSD által a kampányban bejelentett 1450 lejes szintet követelték, de a munkáltatók hevesen ellenezték, hogy megfelelő hatástanulmány elvégzése nélkül 200 lejjel nőjön a minimálbér, és arra figyelmeztettek, hogy az intézkedés főként a kis- és közepes vállalkozásokra sújtana le. A számítások szerint a munkáltatónak a jelenlegi 1538 lej helyett 1783 lejébe kerülne egy minimálbéren foglalkoztatott alkalmazott, aki egyébként a jelenlegi 925 lej helyett 1065 lejt vihetne haza. A munkaügyi minisztérium felkérésére készült elemzés ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a minimálbér emelése rontaná a hazai alapítású magáncégek versenyképességét.

Ellenben az állam az Economica.net gazdasági hírportál által idézett felmérés szerint az államkassza nem vesztese, hanem nyertese lehetne az emelésnek – a legtöbb minimálbéren foglalkoztatott ugyanis a magánszférában tevékenykedik, így több folyna be a jövedelemadóból és a társadalombiztosítási hozzájárulásból egyaránt. A hivatalos statisztikák szerint 2015-ben a magánszférában 1,1 millióan dolgoztak minimálbérért, miközben a közalkalmazottak körül alig 40 ezren kapták a legkisebb garantált fizetést. Ez lenne egyébként immár a második minimálbér-emelés fél év leforgása alatt. Tavaly két szakaszban 1050 lejről 1250 lejre nőtt az összeg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés