2011. augusztus 25., 06:552011. augusztus 25., 06:55
Tilibaşa szerint sikerült megállapodniuk, így segítségükre lesznek majd a munkások betanításában. „A Dräxlmaier jelentős fejlesztéseket tervez, új egységében pedig számos munkahelyet teremt, ezért cserébe elvárja a hatóságok támogatását” – tájékoztatott az igazgató. A munkaerő-elhelyező ügynökség egyébként gyakran szervez képzést vállalatok felkérésére, néhány hónapja például asztalos-tanfolyamot is meghirdettek a bútorgyárak igénylése nyomán. A Dräxlmaier Szatmár megye legnagyobb cégének számít, körülbelül 10 éve termel Szatmárnémetiben a Mercedes és a Porche számára kábeleket, jelenleg ötezer alkalmazottja van. A cég romániai képviseletének vannak üzemei Argeş, Brassó, Hunyad és Temes megyében is.
A Szatmár megyei álláskeresők többsége idegen nyelvet sajátítana el, illetve baby sitternek vagy szakácsnak tanulna – derült ki a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség felméréséből. A hatóság 187 kérdőívet töltetett ki, a résztvevők közül pedig 153 válaszolt úgy, hogy szeretne valamilyen kurzust elvégezni, és mindössze 34 nyilatkozta azt, hogy csakis állásközvetítésre van szüksége. Előbbiek közül 20-an tanulnának idegen nyelvet (angolt vagy németet), 19 szeretett volna babagondozó-, 18 pedig szakácstanfolyamot végezni. Ezenkívül 15 szeretne manikűrös lenni, 14 vendégház-adminisztrátor, 14 könyvelő, 13 fodrász, 12 humánerőforrás-szakfelügyelő, 11 elárusító, 10 biztonsági őr, 8 számítógép-kezelő, 7 villanyszerelő, 5 pedig szobafestő. A Szatmár Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség idén összesen 25 szaktanfolyamot tartott.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.