
Alig több mint 1000 lejes gyermekgondozási díjat (gyed) kap ezentúl az a férfi, aki mostanáig a legnagyobb összegű, 35 ezer eurós állami juttatásban részesült, miután az Országos Adóhatóság (ANAF) ellenőrzései arra engedtek következtetni, hogy jogtalanul utalták a hatalmas összeget a Szeben megyei férfinak.
2017. január 22., 15:532017. január 22., 15:53
2017. január 22., 16:002017. január 22., 16:00
Liciniu Lupu üzletembernek ugyanakkor vissza is kell fizetnie a különbözetet, amennyiben fellebbezése nem jár sikerrel. Ő ugyanis váltig állítja, hogy teljesen jogosan kapja a gyedet, korábbi, megadózott jövedelmének 85 százalékát jelenti a 35 ezer eurónak megfelelő összeg. Kiszivárgott információk szerint azonban az adóhatóság ellenőrei úgy ítélték meg, hogy az üzletember tényleges bevételei lényegesen alacsonyabbak voltak, mint amit bejelentett, s ami után egyébként kifizette a csaknem 100 ezer eurónyi adót.
Amint arról korábban írtunk, férfi tavaly júliusban nyújtotta be a kérést a gyed folyósítására. Szeptember elején már egyszer ideiglenesen felfüggesztették a legnagyobb összegű gyed folyósítását, de az ellenőrzések nyomán újra elkezdték folyósítani.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!