Hirdetés

Nem a juhsajt, hanem a román tehéntúró került uniós tiltólistára

FRISSÍTVE – Nemzetközivé terebélyesedett a román tejtermékbotrány, miután az EU élelmiszer-biztonsági riasztást bocsátott ki az országból  származó juhsajtra. A bukaresti szakhatóság úgy pontosított: a riasztás nem a juhsajtot, hanem a Lactate Brădet tehéntúróját célozza.

MTI

2016. március 18., 16:502016. március 18., 16:50

2016. március 20., 18:572016. március 20., 18:57

Olasz kezdeményezésre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki pénteken a Romániából származó juhsajtra, miután az itáliai hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy egy Firenzében dolgozó román vendégmunkás kórházba került kislánya Romániából importált juhsajt fogyasztása miatt kapott E. coli-baktérium-fertőzést.

Az uniós riasztást követően a román állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság (ANSVSA) is bejelentette, hogy elrendelte az Argeş megyei Lactate Brădet gyár 20 tonna tejtermékének visszavonását a hazai piacról, sőt felszólították a lakosságot, hogy ne fogyasszon a cég termékeiből. A gyár spanyol és olasz piacon lévő másfél tonnányi tejtermékét is visszavonták az üzletekből.

Mint ismeretes, a román hatóságok már másfél hónapja eredménytelenül próbálják beazonosítani annak a csecsemőket megtámadó, véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzésnek a forrását, amely miatt tucatnyi gyerek kórházba került, három pedig meg is halt. A firenzei kórházba E. coli-fertőzéssel beutalt 14 hónapos kislánynál szintén – veseelégtelenséggel és vérszegénységgel járó – hemolitikus urémiás szindróma alakult ki, akárcsak a Romániában kórházba utalt gyerekek esetében. Az olasz hatóságok szerint a gyerek Brădet juhsajtot fogyasztott, amelyben szintén kimutatták a E. colit.

Az Európai Bizottság által kiadott riasztás szerint fennáll a veszélye, hogy E. coli-baktériummal fertőzött az olasz, német, francia piacon forgalmazott román juhsajt is. Szombaton ugyanakkor a bukaresti élelmiszer-biztonsági felügyelet úgy pontosított, hogy az olasz hatóságok tévedtek, és az általuk kezdeményezett uniós riasztás nem a román juhsajtra, hanem a tehéntejből készült túróra vonatkozott. Ettől eltekintve Spanyolországban több mint ezer, Franciaországban pedig 500 kilogrammot bevontak a Brădet termékeiből.

Egészségtelen ásványvizek

Ötvenezer lejes bírsággal sújtott a román fogyasztóvédelmi hatóság öt hazai ásványvíz-palackozót, miután a laborvizsgálatok kimutatták, hogy termékeik nem felelnek meg a mikrobiológiai követelményeknek. A bukaresti bevásárlóközpontokban folytatott vizsgálatból kiderült, hogy alkalmat­lan a fogyasztásra a Winny, az ARO és az Iz­vorul Zânelor 2 literes palackban forgalmazott szénsavmentes ásványvize, továbbá a Calipso 6 literes, valamint az Aqua Queen 5 literes forrásvize. A fogyasztóvédők bevonták a polcokról ezeket a termékeket.

Mint arról beszámoltunk, múlt héten az Argeş megyei gyár hét alkalmazottjánál kimutatták az E. coli-baktériumot. A cég igazgatója szerint azonban az illető dolgozók csak a becsomagolt termékekkel érintkeztek, és a román munkajogban nincs olyan passzus, amelynek értelmében a baktériumhordozókat betegeknek lehet nyilvánítani, vagy el lehet bocsátani.

Bár a hazai egészségügyi hatóságok a Brădet több termékében is kimutatták az E. colit, ezt nem tudták egyértelmű összefüggésbe hozni a főleg Argeş megyei csecsemőket érintő járványszerű megbetegedésekkel, ugyanis ezeket a hemolitikus urémiás fertőzéseket nem E. coli-baktérium, vagy annak törzsébe tartozó kórokozó okozta.

A Digi 24 hírtelevízió szerint Románia főleg azokba az országokba – Olaszországba, Spanyolországba, Nagy Britanniába és Németországba – exportál juhsajtot, ahol sok román vendégmunkás dolgozik. A román juhsajtkivitel 9,2 ezer tonnát tesz ki mintegy 32 millió euró értékben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés