Hirdetés

Erősítik a román–magyar üzleti kapcsolatokat

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Több mint 40 magyar és romániai cég részvételével tartottak üzleti fórumot Bukarestben a gazdasági vegyesbizottság ülésével egy időben, a magyar–román kapcsolatok erősítése érdekében.

Krónika

2016. február 12., 14:552016. február 12., 14:55

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tájékoztatása szerint élelmiszeripari, gépipari, környezetvédelmi és építőipari exportlehetőségek feltárására helyezték a hangsúlyt.

A zrt. közleményében hangsúlyozza: Románia Magyarország harmadik legnagyobb felvevőpiaca, nyolcadik legfontosabb kereskedelmi partnere, Romániában csaknem 12 ezer magyar érdekeltségű vállalkozást tartanak nyilván.

„A Romániába irányuló magyar exportban kiemelt ágazat az élelmiszeripar, a gépipar és a környezetvédelem, emellett sikeres együttműködések kialakítására van lehetőség az infrastruktúra-fejlesztés, illetve az innovatív technológiák és az agrárinformatika területén\" – tájékoztatta az MTI-t a kereskedőház. Ducsai-Oláh Zsanett, a zrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte: Románia hagyományosan jelentős kereskedelmi partnere Magyarországnak, a magyar export egyik legfontosabb piaca.

A kereskedőház közlése szerint a román–magyar gazdasági vegyes bizottsági üléshez kapcsolódón rendezett üzleti fórumon részt vevő cégek különböző iparágakat képviseltek, köztük az építőipart, a gépipart, az infokommunikációt, a környezetvédelmet, illetve a megújuló energiát.

A zrt. a közép-európai gazdasági régió kialakítását célzó, kereskedelemélénkítő programja keretében 22 irodát nyit a hét szomszédos ország magyarlakta területein és Lengyelországban. A Kárpát-medencei hálózat keretében a legtöbb, összesen hét képviselet Szlovákia mellett Romániában nyílik, amelyek közül már öt megkezdte működését Aradon, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
Hirdetés