Hirdetés

Erőművet építenek a csehek Érmihályfalván

Harmincnégymillió euróba kerül és akár már 2016-ra működőképes lehet az a bioerőmű, amelyet Érmihályfalván építenek.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. január 16., 13:072014. január 16., 13:07

Az erre vonatkozó megállapodást a napokban írták alá Európa egyik legnagyobb energetikai berendezéseket gyártó és szerelő cége, a csehországi Ekol Brno Részvénytársaság és a Bihar megyei városban létrehozott Centrala Bioval Kft. tulajdonosai.

A helyi cég, egy nagyváradi szaktanácsadó szolgáltatóval közösen dolgozta ki a nagy teljesítményű erőmű projektjét, amely nemcsak a környezetbarát hő- és energiatermelést szorgalmazza, hanem egy tíz hektáron elterülő melegház kialakítására is vonatkozik.

A tervek szerint a 12 megawatt teljesítményű biomassza tüzelésű erőmű a legkorszerűbb technológiával fog működni, és semmilyen környezetszennyező hatása nem lesz. Erdei és mezőgazdasági hulladék, illetve energianövények égetésével évi 80 ezer megawatt elektromos és 30 ezer gigakalória hőenergiát állít elő. A projektfelelősök szerint a befektetés hamar megtérül majd, mivel 15 éven át részesülni fog a törvény által biztosított megújuló energiatermelés támogatásában is.

A projektmenedzser, Nechita Zoltán a Krónika kérdésére elmondta, a vonatkozó jogszabály több külföldi befektetőt is a román piacra csábít, a tőkeinfúzió mellett azonban egy ilyen erőmű a város gazdaságán is sokat lendít. Mihályfalva környékén például sok a homokos talaj, olyan területek, amelyek eddig semmire sem voltak használhatók, energianövények termesztésére viszont kiválóak.

Mindemellett munkahelyeket is teremt majd: az erőmű működtetéséhez ugyanis mintegy félszáz képzett szakemberre lesz szükség, miközben a tüzelőanyag-beszállítást és az energiaértékesítést biztosító szolgáltatók akár több száz embert is foglalkoztathatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Polikrízis fenyeget? Egy tucat válság tevődhet egymásra az energiaügyi szakértő szerint

Románia nem tizenkét különálló válság felé tart, hanem egyetlen „polikrízis” felé, amelynek tizenkét, egymást kölcsönösen erősítő megnyilvánulása van – figyelmeztet Dumitru Chisăliță.

Polikrízis fenyeget? Egy tucat válság tevődhet egymásra az energiaügyi szakértő szerint
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Tápszer, pelenka, babacikkek – Románia olcsónak számít, a zsebünkhöz mérten mégsem az

Amíg Nyugat-Európában a csecsemő első életévében szükséges felszerelés nagyjából egy hónapnyi fizetésből kijön, addig a régiónkban ez a teher aránytalanul nagyobbra nő, még akkor is, ha euróban számolva az összeg kisebbnek látszik.

Tápszer, pelenka, babacikkek – Románia olcsónak számít, a zsebünkhöz mérten mégsem az
2026. szeptember 20., vasárnap

Ilyen a tipikus áldozat: kirajzolódott a befektetési csalások célpontjainak profilja

A Román Rendőrség Bűnügyi Kutató és Megelőzési Intézete tanulmányt készített az online részvény- és kriptovaluta-befektetési csalások áldozatairól az idei év első felében beérkezett feljelentések alapján.

Ilyen a tipikus áldozat: kirajzolódott a befektetési csalások célpontjainak profilja
2026. szeptember 19., szombat

Ismét drágult a gázolaj, már a 11 lejes lélektani határ közelében jár az ára

Szombaton ismét emelte a gázolaj árát több romániai üzemanyag-forgalmazó. A legdrágább kutaknál már csak hét bani választja el a dízel literenkénti árát a 11 lejes határtól.

Ismét drágult a gázolaj, már a 11 lejes lélektani határ közelében jár az ára
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre
2026. szeptember 18., péntek

Súlyos árat fizethetünk a hónapok óta húzódó kormányzati instabilitásért

Románia versenyt fut az idővel, hogy államadósság-besorolása ne kerüljön a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába, az elhúzódó politikai válság ugyanis veszélyezteti a költségvetési politika hitelességét.

Súlyos árat fizethetünk a hónapok óta húzódó kormányzati instabilitásért
2026. szeptember 18., péntek

Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum

Az euró az elmúlt négy és fél hónap legmagasabb értékét érte el a lejjel szemben, miután Nicușor Dan államfő a parlamenti többség szempontjából bizonytalan támogatottsággal rendelkező Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra.

Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum
Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum
2026. szeptember 18., péntek

Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum

Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Bajban Románia: nincs pénz a katonai jelentőséggel is bíró „NATO-autópályák” építésének előkészítésére

Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) pénzhiány miatt nem tudja kiadni a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasításokat a SAFE-program keretében finanszírozott autópálya- és gyorsforgalmi út-szerződések esetében.

Bajban Románia: nincs pénz a katonai jelentőséggel is bíró „NATO-autópályák” építésének előkészítésére
2026. szeptember 18., péntek

Brüsszel rábólintott a juh- és kecskeexport újraindítását célzó román tervre

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) juh- és kecskeexport újraindítását célzó intézkedési tervét – jelentette be pénteken a hatóság.

Brüsszel rábólintott a juh- és kecskeexport újraindítását célzó román tervre
2026. szeptember 18., péntek

Tíz évig kellett várni a fényre az alagút végén: összeérhet az A1-es autópálya

Teljes hosszában átfúrták a Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópályának a Temes megyei Marzsina ésa Hunyad megyei Holgya közötti szakaszán épülő alagutakat, és az év végéig a járatok betonozása is befejeződik.

Tíz évig kellett várni a fényre az alagút végén: összeérhet az A1-es autópálya
Hirdetés
Hirdetés