2012. május 09., 08:362012. május 09., 08:36
Hozzáfűzte: az állami támogatás különböző illetékek elengedéséből, alacsonyabb export- és importadókból áll. A megyei önkormányzat elnöke azt mondja, a termelés akár már az ősszel beindulhat.
Mint korábban beszámoltunk, a német társaság autóalkatrész-gyártó részlege 77 millió eurós beruházást tervez a nemeszsuki Tetarom 3 ipari parkban, az összesen 215 ezer négyzetméteres gyártóegységekben. A területet 49 évre kapja haszonbérbe a Bosch, a beruházást két részletben három év alatt hajtják végre.
Az első szakaszban több mint 300 alkalmazott dolgozik majd, a tervek szerint összesen 2000 munkást alkalmaznak. Tişe korábban arról is beszélt, hogy a szerződés tartalmaz olyan kitételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az önkormányzat kártérítést kapjon abban az estben, ha a német autóalkatrészt gyártó vállalat – a Nokiához hasonlóan – idő előtt, azaz 7 évnél korábban, távozik Nemeszsukról.
Egyébként a megyei önkormányzat is igen nagy kedvezményeket nyújt a német vállalatnak, így a bérleti díj mindössze tíz eurócent lesz négyzetméterenként, illetve abban az esetben, ha a Bosch meg szeretné vásárolni a területet, akkor a vételárat mindkét fél által elfogadott szakértői felmérés alapján állapítják meg. A szerződés ugyanakkor előírja, hogy amennyiben a Bosch megvásárolja a területet, majd később drágábban eladja, akkor az ebből származó nyereség a megyei önkormányzatot illeti.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.