Hirdetés

Enyhén nőttek az árak

Enyhén, 0,28 százalékkal nőttek az árak októberben az előző hónaphoz képest, az éves inflációs ráta így 1,6 százalékon állt – tájékoztatott szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bálint Eszter

2015. november 12., 14:152015. november 12., 14:15

Mint a nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderült, az élelmiszerek 0,5 százalékkal drágultak – a legnagyobb mértékű áremelkedést, 6,38 százalékosat, a burgonya esetében jegyeztek.

A nem élelmiszerek ára 0,13 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké pedig 0,27 százalékkal. 2014 decemberéhez viszonyítva az árak 1,35 százalékkal zsugorodtak. Havi összevetésben szeptember folyamán az árak 0,26 százalékkal nőttek, az éves inflációs ráta pedig elérte a –1,7 százalékot, visszatérve így a júliusi szintre, miután augusztusban –1,9 százalékig mélyült.

Szeptember folyamán az élelmiszerek 0,9 százalékkal, a szolgáltatások pedig 0,1 százalékkal drágultak. Amint arról több ízben is írtunk, az éves inflációs ráta júniusban került negatív tartományba, első ízben az elmúlt 25 év során. Akkor –1,6 százalékos volt a pénzhígulás üteme, miután az árak májushoz viszonyítva 3 százalékkal zsugorodtak az élelmiszerek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) 9 százalékra történt csökkenése nyomán.

Mugur Isărescu jegybankelnök szerint 2016 májusáig marad negatív tartományban az infláció, majd pozitív tartományba kerül, de továbbra is alacsonyabb marad a BNR plusz/mínusz 2,5 százalékos céljának alsó határértékénél, vagyis 1,5 százalék alatt alakul.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés