Hirdetés

Enyhe, de hosszú a tél: tippek a gázszámla jelentős csökkentésére

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bár nagy szerencsénk volt azzal, hogy az egész Európát megrázó súlyos energiaválság közepette enyhe telünk volt, a hideg időszak hosszúra nyúlik: éjszakánként még április közepén is fagypont közeli hőmérsékletek várhatók Erdélyben. Tehát elhúzódik a fűtési időszak is, spórolni pedig mindig jó. Összeállításunkban jó néhány hasznos tippet gyűjtöttünk össze arról, miként lehet lényegesen csökkenteni a gázszámlát – télen vagy szokatlanul hideg, télies tavaszban egyaránt.

Páva Adorján

2023. április 07., 10:452023. április 07., 10:45

A spórolási technikákról érdekes módon az igazából minél nagyobb fogyasztásban érdekelt E.on, azaz Románia egyik legnagyobb energiaszolgáltatója közölt jó tanácsokat. Köztudott, hogy egy lakás energiaigényének nagy részét – több mint kétharmadát – a fűtés teszi ki. És mivel az otthonunkban eltöltött idő jelentős hányadát a hálószobában tudjuk le,

sokat nyom a latban a földgázszámla tekintetében is, hogy alvás közben milyen hőmérsékletet szánunk magunknak.

Hirdetés

A Wall-street.ro portál által idézett tájékoztatás szerint az európaiak között a romániaiak ragaszkodnak a legmagasabb éjszakai hőmérsékletekhez: az E.on és a Kantar adatelemző egy korábbi felmérése arról tanúskodik, hogy az itteniek 94 százaléka meggyőződése szerint csak akkor alszik jól, ha 20 vagy annál több Celsius-fok van a szobában. Viszont a németek és a franciák többsége úgy véli, csakis 20 fok alatt édes az álom, sőt Nagy-Britanniában a 15 fok is elterjedt. A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency - IEA) korábbi kutatása szerint az Európai Unióban átlagosan 22 Celsius-fokra fűtik ki a lakásokat, de sokan a 19-20°C-kal is megelégednek.

Bár az említett különbség első látásra elhanyagolhatónak tűnik, nagyon nem az: a fűtés csupán egy fokkal történő letekerése hat százalékkal csökkentheti a földgázfogyasztást.

Ami egy hőszigetelő nyílászárókkal ellátott 85 négyzetméteres tömbházlakás esetében évente átlagosan 3330 kilowattórával kevesebb elhasznált gázt jelenthet, egy 120 négyzetméteres lakóház esetében pedig akár 4380 kWh spórolást is eredményezhet. Ez pénzben átlagosan 1032, illetve 1357 lejes megtakarítást eredményezhet

– idézte a Wall-street.ro az E.on tájékoztatását. Ami egybecseng nemzetközi kimutatásokkal-ajánlásokkal is. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint ha uniós szinten mindenki egy fokkal lejjebb tekerné a fűtést, évente mintegy 10 milliárd köbméterrel csökkenne a földgázfogyasztás, amely kiváltaná Románia csaknem teljes energiaigényét.

korábban írtuk

Minden negyedik háztartás fűtési nehézséggel és közüzemi díjelmaradással küzd az EU-ban
Minden negyedik háztartás fűtési nehézséggel és közüzemi díjelmaradással küzd az EU-ban

Drasztikusan megemelkedett az energiaszegény háztartások aránya az Európai Unióban (EU).

Aki pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy például éjjelente „hűvösebbre vegye”, annak azt is tudnia kell, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egy egészséges embernek 18°C elégséges a kényelmes alváshoz. Hozzá kell tenni: az idők folyamán a WHO is „lejjebb tekert”, hiszen régebben 21°C-t ajánlott.

De nem csak éjszaka lehet spórolni. Az E.on azt javasolja, hogy ha rövid időre elmegyünk otthonról, 18°C-ra állítsuk a hőszabályzót, hosszabb távollét esetén pedig 15°C-ra – utóbbi hőmérséklet a ritkán használt helyiségekben is alkalmazható.

Az energiaszolgáltató szerint hideg időszakban soha ne kapcsoljuk ki teljesen a fűtést; a radiátorok elé ne helyezzünk bútort, és rendszeresen légtelenítsük őket. Nem ajánlott ruhákat szárítani a fűtőtesteken, és az sem kedvező, ha függönyök takarják el őket. Jót tesz a szobák hőgazdálkodásának is a napi 5-7 perces szellőztetés, ami alatt alacsony értékre kell állítani a termosztátot. Éjszaka érdemes lehúzni a rólót, behúzni a függönyöket, hogy csökkentsük az energiaveszteséget.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Részletesen foglalkozott a témával a VGF&HKL (víz, gáz, fűtéstechnika és hűtő, klíma, légtechnika) nevű magyarországi épületgépészeti szaklap is, amely még tavaly neves anyaországi szakembereket kért fel arra, hogy ismertessék a legfontosabb energiatakarékossági lehetőségeket. A Vgfszaklap.hu oldalon is olvasható tízpontos tipplista elején a karbantartást hangsúlyozzák: egy koszos, eldugult készülék nemcsak energiapazarló, de akár életveszélyes is lehet. Programozható szobatermosztát esetén (amelyet mindenképp érdemes beszerezni) igazítsuk azt váltakozó fogyasztói szokásainkhoz; a magyarországi szakemberek itt éjjelente 17 fokos beállítást javasolnak.

Továbbá ha radiátoros fűtésünk van, szabályozzuk a radiátorok teljesítményét: amelyik helyiséget ritkán használjuk, ott minimalizáljuk az átfolyást. A meglévő fűtőkészülékünk hatásfokát illesszük a lakás paramétereihez, ne dolgoztassuk feleslegesen; ezért is érdemes modern kondenzációs gázkészülék beszerzésébe fektetni.

A szakemberek emellett „melegen ajánlják” a megújuló energiaforrások felhasználását: aki teheti, minél előbb fektessen be a fűtést és hűtést egyaránt megoldó hőszivattyúkba, illetve a Nap energiáját is használjuk ki az áramtermelő napelemek és a meleg vizet előállító napkollektorok révén, ha van szabad tetőfelületünk rá.

korábban írtuk

Melegen ajánlják a hőszivattyúkat – Tudnivalók a nálunk még kevésbé ismert energiatakarékos fűtésmegoldásról
Melegen ajánlják a hőszivattyúkat – Tudnivalók a nálunk még kevésbé ismert energiatakarékos fűtésmegoldásról

Nullás energiaszámla – sokak vágya ez manapság. Amely bizony egybevág Európa nagy közös álmával, a klímasemlegességgel: a kettő között a megújuló energiaforrások képeznek hidat.

Ha rendelkezünk karbantartott kéménnyel, kiegészítő fűtésmegoldásként érdemes fa- vagy pellettüzelésben is gondolkodni. A hőszivattyún kívüli, nem energiatakarékos elektromos fűtési megoldásoktól viszont óva intenek a szakértők.

A Vgfszaklap.hu portálon olvasható cikkben azt is hangsúlyozzák, hogy a felhasználói szokásainkhoz illesszük a készülékeink működését; amit lehet, automatizáljunk és takarékoskodjunk az energiával. És ha még nem tettük meg, lehetőleg cseréljünk nyílászárókat, tegyünk fel hőszigetelést, hogy a megspórolt energiát megtartsuk.

korábban írtuk

Lassan felkel a Zöld ház program új kiírásának napja: közvitán a lebonyolítási útmutató tervezete
Lassan felkel a Zöld ház program új kiírásának napja: közvitán a lebonyolítási útmutató tervezete

Hosszas várakozás után közvitára bocsátották a napelemes Zöld ház program – nem végleges – lebonyolítási útmutatóját. A házi áramtermelő berendezések megvásárlását legtöbb 20 ezer lejjel támogató állami program új kiírása több több ponton változik.

korábban írtuk

Energiaborúra napelemderű: a prosumerré válás fortélyairól
Energiaborúra napelemderű: a prosumerré válás fortélyairól

Nagy az ösztökélés, lelkesedés manapság a napelemek beszerelése terén. Ezzel együtt a beruházáson elgondolkodó, az online világban informálódni próbáló, tudatlan kíváncsiskodó megriadhat.

korábban írtuk

A gépek is spórolhatnak nekünk: jó tanácsok a háztartási berendezések energiatakarékos használatához
A gépek is spórolhatnak nekünk: jó tanácsok a háztartási berendezések energiatakarékos használatához

Az energiahatékonyság biztosítása széleskörű intézkedéseket feltételez egy háztartásban, de már az első lépés egyszerű és eredményes, ez pedig az energiapazarlás megszüntetése – olvasható egy spórolási kisokosban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést

Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében

A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
2026. január 14., szerda

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból
Hirdetés
Hirdetés