Hirdetés

Emil Boc: a nyugdíjasoknak továbbra is kell járulékot fizetniük

Elutasította tegnap a képviselőház munkaügyi bizottsága a 2010/107-es kormányrendeletet, amely a 740 lejesnél nagyobb nyugdíjak esetében 5,5 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulást tesz kötelezővé. A bizottsági vétó azonban úgy tűnik, tiszavirág-életű lesz.

Bálint Eszter

2011. szeptember 08., 08:352011. szeptember 08., 08:35

Elutasította tegnap a képviselőház munkaügyi bizottsága a 2010/107-es kormányrendeletet, amely a 740 lejesnél nagyobb nyugdíjak esetében 5,5 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulást tesz kötelezővé. Mint arról beszámoltunk, a rendelet már hatályban van, ám azt még a parlament két házának is el kell fogadnia. A szenátus már pozitívan bírálta el, a döntéshozó képviselőház elé pedig a bizottsági viták után kerül. A kormány azzal indokolta a lépés szükségességét, hogy ezáltal ki lehet egyenlíteni az országos egészségbiztosítási alap hiányát úgy, hogy azokat nem kell befizetésre kényszeríteni, akiknek semmiféle keresetük sincsen, vagy nagyon keveset keresnek.

Dan Mircea Popescu, az ellenzéki szociáldemokraták képviselője eközben tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet értelmében azoknak az egykori bíráknak, ügyészeknek sem kell hozzájárulást fizetniük, akiket politikai alapon távolítottak el tisztségükből 1945 és 1989 között. Popescu szerint ez igazságtalanság, mivel miközben a volt bíráknak és ügyészeknek van ma a legmagasabb nyugdíjuk, ők részesülnek a legtöbb kivételezésben is. A szintén szociáldemokrata Ioan Cindrea azt kifogásolta, hogy 1000 lej alatti nyugdíjakból is elvesz az állam 5,5 százalékot.

A bizottsági vétó azonban úgy tűnik, tiszavirág-életű lesz. Emil Boc miniszterelnök ugyanis tegnap határozottan állította, hogy a kormánykoalíció meg tudja akadályozni, hogy az alsóház is elutasítsa az intézkedést, szerinte amint a javaslat a plénum elé kerül, a ház visszaküldi majd a dokumentumot újratárgyalásra a szakbizottságba. „Románia nem engedheti meg magának, hogy enyhítsen a költségvetési szigoron” – szögezte le a kormányfő.

A minisztériumé az egészségbiztosító
A továbbiakban az egészségügyi minisztérium koordinálja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tevékenységét, miután a kormány tegnapi ülésén elfogadta az erről szóló javaslatot. A biztosító ugyanakkor megtartja hitelutalványozói jogkörét. A tárca hagyja ugyanakkor jóvá a biztosító költégvetés-tervezetét, az általa kezdeményezett jogszabályokat, a működési tervét, az éves jelentését, valamint a statútumát – közölte a döntést követően Ritli László egészségügyi miniszter. A biztosító negyedéves vagy éves jelentéseket küld a minisztériumnak tevékenységéről, amely emellett az országos és a megyei biztosítópénztárak által kiírt gyógyszerbeszerzési eljárásokat is ellenőrizheti. Mint arról beszámoltunk, Cseke Attila korábbi tárcavezető néhány héttel ezelőtti lemondásának egyik okaként épp azt nevezte meg, hogy a biztosító a minisztériumtól függetlenül működik, a minisztérium mégis az egészségügyi rendszer egészéért viseli a felelősséget. Az RMDSZ ennek nyomán csak azzal a feltétellel vállalta tovább a tárca irányítását, hogy a biztosító annak hatáskörébe kerüljön. Ez ugyanakkor csupán részlegesen valósult meg.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés