2011. május 30., 08:412011. május 30., 08:41
„Nem első alkalommal veszek részt a Romániai Magyar Üzleti Egyesület konferenciáján. Ez fontos szervezet a román üzleti életben, ugyanis jelentős magyar befektetőket tömörít. A statisztikák szerint a külföldi befektetések tekintetében Magyarország a 12-ik helyen áll. 2010. december 31-én Romániában 10 777, magyar tőkével működő vállalkozás volt, melyek több mint 5000 embernek adnak munkát.
Véleményem szerint ezért fontosak a dinamikus gazdasági kapcsolatok Magyarország és Románia között. Igyekszem Brüsszelből, az Európai Unióból való hasznos információkkal segíteni a Romániában is aktív magyar üzletembereket” – nyilatkozta az EP-képviselő. A legtöbb romániai befektetéssel Hollandia, Ausztria és Németország rendelkezik.
Pánczél Zoltán, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke elmondta, a konferencia célja a hazai piacra, a befektetésekre és a román–magyar gazdasági kapcsolatokra vonatkozó elemzések bemutatása volt. A szervezők szerint a rendezvény azt célozza, hogy a romániai magyar befektetők jobban megismerjék egymást.
A Romániai Magyar Üzleti Egyesület 2005-ben alakult meg, az anyaországi beruházók szakmai és érdekvédelmi szervezeteként. Az egyesületnek tagja többek között a MOL, az OTP és a Gedeon Richter. n Krónika
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!